Egyre több egyetem tiltja ki a karórákat a vizsgáiról

Kitiltják a karórákat egy japán egyetemről. A diákok ezentúl a faliórára hagyatkozhatnak, mert egyre nehezebb eldönteni, melyik óra okos, és melyik nem az.

  • Eduline

 

pixabay

Egyre több hétköznapi tárgyunk válik „okossá”, az iskoláknak pedig ez újabb és újabb kihívást jelent, mert ezekkel bizony csalni is egyre könnyebb.

Az ausztrál és a brit iskolákat követve kitiltotta a vizsgákról a karórákat a Kyoto University. A tiltás érinti a hagyományos eszközöket is, mivel egyre nehezebb megállapítani, melyik okosóra és melyik nem – írja a Wall Street Journal.

2011-ben az okostelefonok kerültek tiltólistára, miután egy diák a japán egyetemen kiposztolta a netre a vizsgafeladatokat, és a fórumozók segítettek neki a megoldásban.

Korábban már számos ausztrál és brit egyetemen jöttek rá arra, hogy az okosórákkal ugyanúgy lehet csalni, mint a telfonokkal. Ez például egy nyári poszt egy ausztrál egyetem oldalán, ahol arra figyelmeztetik a hallgatókat, hogy le kell adni a karórákat vizsga előtt.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.