Egyest adott Semjén Zsolt "újrahasznosított" szakdolgozatára az egyik bíráló

Vitát váltott ki az ELTE-n Semjén Zsolt diplomamunkája 1992-ben.

  • Eduline
Semjén Zsolt a parlamentben. Az egyik bírálótól egyest kapott szociológiai szakdolgozatára
MTI / Beliczay László

Vitát váltott ki az ELTE-n Semjén Zsolt diplomamunkája 1992-ben. Az egyik bírálója elégtelent, a másik jelest adott a dolgozatra, ám végül egy harmadik opponens felkérésével rendezték a kérdést. A hvg.hu úgy tudja, a gondot nem plágiumgyanú, hanem az váltotta ki, hogy a munka – amely sokat merített a teológiára 1991-ben leadott disszertációból – nem illett a szociológia intézet profiljába, illetve a dolgozat szakmai színvonalát is kifogásolták.

Mint arról hétfőn délelőtt a hvg.hu beszámolt, a jelenlegi miniszterelnök-helyettes a teológia-doktori megvédése után 1992-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a szociológia szakon is szerzett diplomát, ahova egy olyan szakdolgozatot adott be, mely jelentős átfedést mutat az 1991-es disszertációval. A New Age értelmezési kísérlete című, 51 oldalas szociológia dolgozatból – melyben a főszöveg 46 oldal – 32-33 oldal a teológiai doktori dolgozat részben szó szerinti átvétele, részben enyhe átfogalmazása, néhol egyszerűsítése, rövidítése. Semjén a doktoriból olyan részeket is átemelt, amelyek a disszertációban eleve valamely külső forrás átvételén alapultak. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.