Egy egyetemista is életét veszthette a veronai buszbalesetben

A BGE jelentette be, hogy egyik hallgatójuk is péntek éjszakai veronai buszbaleset áldozatai között van.

  • Eduline

 

Az Egyetem megrendülten értesült róla, hogy a buszon utazott a Pénzügyi és Számviteli Kar három hallgatója is.

- áll abban a Facebook-posztban, amit ma délelőtt közölt az egyetem. A bejegyzésből kiderül, az intézmény egyik hallgatója életét vesztette, két másik tanulójukat pedig eltűntként tartanak nyilván.

A poszt alatti egyik hozzászólásból kiderül, hogy az bejegyzés által eltűntként említett egyik személy jól van, könnyű sérüléseket szenvedett, és már hazatérhetett családjához.

Ma délután öt órakor a Pénzügyi és Számviteli kar épületénél gyartyagyújtásos megemlékezés lesz.

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu