Kiderült: egy 22 éves egyetemista áll a népszerű oldal mögött

Gondoltátok volna, hogy a világ egyik legnépszerűbb, tudományos hírekkel foglalkozó Facebook-oldalát egy egyetemista indította, újságírói tapasztalat és tőke nélkül?

  • Eduline

Az I f*cking love science, röviden IFLS Facebook-oldalát 18 millióan követik, a posztok több tízezer like-ot és megosztást kapnak, és a honlapon is sorra jelennek meg az ismeretterjesztő cikkek, pedig az egészet egy 22 éves biológia szakos hallgató indította - írja a Columbia Jousnalism Review.

Elise Andrew eleinte csak tudományos témájú mémeket osztott meg az oldalán, és viccesen tálalt különböző tudományos tényeket. Két éve például azzal a viccel osztott meg egy fotót a központi és környéki idegrendszerről, hogy "végül csak kiderül, hogy legbelül mind repülő spagettiszörnyek vagyunk", és már ez a poszt hatalmas érdeklődést váltott ki, rengetegen kommentelték, még ha csak annyival is, hogy "lol" vagy "fúj!", és ettől persze csak még népszerűbb lett az oldal.

Az IFLS Facebook-oldala

Nemsokára már tudományos hírekről is beszámolt, és hetente összefoglalta a tudomány világának újdonságait. A siker titka az lehet, hogy fogyasztható formában írt a tudományról, pedig ez egyáltalán nem egyszerű.

Elise Andrew egyébként egy teljesen átlagos egyetemista, aki diplomáját igyekszik megszerezni, és semmi tapasztalata nincs az újságírásban. Ilyen háttérrel sikerült több rajongót szereznie Facebookon, mint a New York Timesnak, a Popular Science-nek, a Discovernek és a Scientific Americannek együttvéve. A Discovery és a National Geographic 29, illetve 31 milliós rajongótáborától még messze van, de ha ilyen ütemben gyűjti a like-okat, ezeket az oldalakat is utolérheti. Milliókat kaszáló, fiatal vállalkozókról itt írtunk, ebben a cikkünkben pedig olyan tinédzsereket mutattunk be, akik egy-egy mobilalkalmazással lettek sikeresek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.