Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Minden hallgató tudja, mit kell tennie, ha Ebola-gyanús tüneteket észlel magán, az Ebola-láz által érintett országokból érkező diákok kockázatfelmérő kérdőíveit pedig szakorvosk értékelik. Magas kockázatú tényezőt eddig egyetlen hallgató esetében sem észleltek - közölte az eduline-nal a Debreceni Egyetem.

"A Debreceni Egyetem a jogszabályoknak és előírásoknak megfelelően folyamatosan hajtja végre a magyar és a külföldi hallgatók egészségügyi szűrését. Az általános szűrvizsgálatokat foglalkozás-egészségügyi szakorvosok végzik, és összesítik az Ebola-láz által érintett országból érkező hallgatók kockázatfelmérő kérdőíveit. A kérdőívek kiértékelésekor magas kockázatú tényezőt eddig egyetlen hallgató esetében sem észleltünk" – mondta Jenei Attila, az intézmény Nemzetközi Oktatást Koordináló Központjának igazgatója.
Hozzátette: a diákok tájékoztatást kapnak arról, mit kell tenniük, ha az Ebola-lázra jellemző bármely tünetet észlelik magukon. Az ÁNTSZ útmutatásai alapján azonnal értesíteniük kell az oktatási intézmény által kijelölt orvost, aki ezt továbbítja a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének. Ha a diák Ebola-gyanús, az orvos értesíti a mentőszolgálatot, és átszállítják a Szent László Kórházba.
| Az Ebola tünetei |
Az Ebola-láz egy ritka betegség, amelyet az Ebola-vírus okoz. A fertőződést követően 2–21 nap lappangási idő után, hirtelen jelentkezik. Tünetei lehetnek: a magas láz, az erős fejfájás, a hányinger, a hányás, a hasmenés, a hasi- és izomfájdalom, megmagyarázhatatlan vérzés. Ezek azonban más betegségekre, például maláriára is utalhatnak. A nyugat-afrikai Ebola-láz a WHO állásfoglalása szerint négy országot – Guinea, Libéria, Sierra Leone és Nigéria két állama – érint. A betegséget akkor kaphatja el valaki, ha közvetlenül érintkezik egy beteg emberrel vagy holttestével, illetve fertőzött állattal vagy állati tetemmel, azok valamely testnedvével. Az Ebola-vírus nem terjed levegőben, nem lehet megfertőződni napi szokásos tevékenységek közben, például papírpénz, kilincs vagy buszfogantyú megérintésétől, és uszoda medencéjében sem. Hatásos ellenszere a szappan, a napfény, a hypo, valamint a magas hőmérséklet és a szárítás. |
Az ÁNTSZ részletes tájékoztatót juttatott el a felsőoktatási intézményeknek: az anyag leszögezi, hogy a kockázatfelmérő kérdőív alapján a tünet- és panaszmentes hallgatók mozgását, napi tevékenységét nem indokolt korlátozni. "A kockázatfelmérésen átesett diákok aláírnak egy nyilatkozatot arról, hogy megismerték az Ebola-láz jellemző tüneteit és terjedésének módját, és az érintett terület elhagyását követő 21. napig ennek megfelelően egészségi állapotukat folyamatosan figyelemmel kísérik" - olvasható a közleményben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.