Az ELTE-t is elérte a zaklatási botrány: üzent a hallgatóknak a HÖK

"Számíthattok ránk, erre szavunkat adjuk" - többek között ezt üzente az ELTE HÖK a Facebookon a hallgatóknak, miután pénteken az Index arról írt, hogy egy névtelen Facebook-üzenet szerzője azt állítja, az ELTE egyik professzor emeritus címre is esélyes oktatója szexuálisan zaklatta, nemcsak őt, hanem más kollégákat és hallgatókat is.

  • Eduline
Képünk illusztráció
pixabay

Nettó ... fizuért tűrtem, hogy zaklasson, fogdosson, nyalogasson. Akárhányszor kértem segítséget, engem hibáztattak, hogy miért nem rúgtam torkon stb. – olvasható egy névtelen Facebook-üzenetben, amely a napokban jelent meg Tumblren. Az írás azt is megjegyezte, hogy arról a karról van szó, ahol pár éve a gólyatábori erőszak történt, ez pedig a Tanító- és Óvóképző Kar.

Az Index megkérdezte az egyetem kommunikációs irodáját – a feltételezett oktatót is megnevezve –, hogy hányan tettek panaszt az oktatóval szemben, az illető a vizsgálat alatt is folytatja-e tanári tevékenységét, illetve mikorra várható az etikai vizsgálat eredménye. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen etikai vizsgálat zajlik munkahelyi hatalommal való visszaélés ügyében az egyetem egyik oktatójával szemben, nem hallgatói bejelentés alapján – írta az ELTE sajtóosztálya, amely nem nevezte meg az oktatót, de nem is cáfolta, hogy az Index által említett személyről van szó. Az ELTE arra sem reagált, hogy valóban szexuális zaklatásos ügyről van-e szó. Az egyetem még annyit közölt, hogy az etikai vizsgálat lezárultáig nem adhatnak tájékoztatást a részletekkel kapcsolatban.

A cikk megjelenése után az ELTE hallgatói önkormányzata a Facebookon azt írta, "az elmúlt időszakban erőnkhöz mérten minden eszközünkkel azon voltunk, hogy segítsünk felmérni, kezelni, megelőzni azokat az eseteket, ahol BÁRKI visszaél bármilyen adottságával egy gyengébb, kiszolgáltatottabb ember kárára".

Hozzátették, "az ilyen típusú panaszok kivizsgálása során nagyon erős az ELTE vezetése és az önkormányzatunk közötti együttműködés. A panaszokat a Hallgatói Önkormányzaton kívül az Életvezetési Tanácsadó hálózat, valamint a Hallgatói ügyek rektori biztosa is közvetlenül fogadja, biztosítva az anonimitást és a támogatást.

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, keresd hallgatói képviselőidet, a Hallgatói ügyek rektori biztosát vagy az Életvezetési Tanácsadót. Számíthattok ránk, erre szavunkat adjuk".

Itt a döntés: etikai vizsgálatot indítanak a Színművészetin

Vizsgálatot indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Marton László ügyében. A Vígszínház korábbi igazgatója és főrendezője tanított az egyetemen, ahol most M. Tóth Géza rektor kezdeményezte az etikai bizottság összehívását - írja az Index.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.