Teljesen megújult kollégium várja az ELTE hallgatóit az új tanévtől

Átadták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Nagytétényi úti kollégiumát szerdán Budapesten.

  • MTI
Google Maps

Borhy László, az egyetem rektora kiemelte: energetikai szempontból és berendezését tekintve is teljesen megújult kollégium várja a hallgatókat az új tanévtől.

Babos János szolgáltatási igazgató az MTI kérdésére elmondta: a korábbi 780-800 férőhelyről mintegy 830 férőhelyesre bővült a kollégium. Kiemelte, hogy a felújítás során hangsúlyos szerepet kapott az akadálymentesítés, több annak megfelelően kialakított szobát is létrehoztak. 

Megjegyezte: jelenleg a felsőoktatási intézmény hallgatói 11-12 százalékának tudnak kollégiumi férőhelyeket biztosítani. A kollégiumi szobákban színvonaltól függően 9320-tól 17.475 forintig terjed a fizetendő havi díj összege - tette hozzá. 

Az ELTE háttéranyaga szerint az egyéves, teljes körű felújítás során kicserélték az összes nyílászárót, gépészeti felújítás, hőszigetelés történt. A korábbi négyszemélyes helyiségeket háromszemélyessé, a 296 szobából hatvanat kétszemélyessé alakítottak át. Az épület összes szobája önálló fürdőszobát, WC-t kapott, a közlekedő területek és közös helyiségek nemcsak megújultak, hanem új funkciókkal is bővültek: kültéri fitnesspark és sportpálya, valamint felújított tornaterem is várja a sportolni vágyókat.

Nyílt levelet írtak az oktatók nélkül maradt egyetemisták

Nyílt levelet írtak a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánjának a kar drámapedagógus hallgatói, akik szerint az intézmény egy dékáni döntés alapján tíz óraadó oktatótól vált meg, akik mind elismert szakemberek. „Ma nagyjából ötvenen tanulunk itt drámapedagógiát osztatlan képzésben, legalábbis tanultunk, egészen idén szeptemberig.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.