Így tiltakoznak az erőszak ellen az ELTE jogi karán

Kék színű szalag viselésével tiltakoznak az erőszak ellen az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói és oktatói szerdától.

  • Eduline

"Sok mindenben különbözünk, de biztosan összeköt minket, hogy mindannyian elítéljük az erőszakot. Kiállunk a szexuális és más erőszak áldozatai mellett, elítéljük az áldozatok hibáztatását és az erőszakról való hallgatást. Ez mindannyiunkban közös, csatlakozz hozzánk! Hordj te is szalagot!" - ilyen felhívást tettek közzé az Együtt az Erőszak Ellen Facebook-oldalon, amelyhez néhány óra alatt több mint hatszázan csatlakoztak.

Az ELTE ÁJK hallgatói szerda reggeltől a főépület bejáratánál vehetik át szalagjukat, a szervezők azt kérik, hogy a kék színű szalagot egészen november 25-ig, a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjáig viseljék.

Az Index múlt szerdán számolt be az ELTE jogi karának gólyatáborában 2013-ban elkövetett, és akkor jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.