Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nem lesz több gólyatábor az ELTE jogi karán - jelentette ki újra Király Miklós dékán, hozzátéve: a 2013-as gólyatábor öt szervezője ellen indítottak fegyelmi eljárást, heteken belül lezárják az ügyet.

Egy 2013-as jogász gólyatáborban is szexuális erőszak történt, azonban a szervezők rávették a lányt, hogy ne tegyen feljelentést - írta meg múlt héten az Index. Alig pár órával később kiderült, hogy az eset az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán történt, amelynek dékánja azonnali vizsgálatot rendelt el, és feljelentést tett a rendőrségen.
Király Miklós dékán a vs.hu-nak azt mondta: lehet tudni, hogy ki volt a feltételezett tettes, de nem biztos, hogy fegyelmi eljárást lehet indítani ellene, mert az ügy már elévülhetett. Viszont a rendőrség nyomozást indíthat, mert büntetőjogilag még nem évült el. A dékán hozzátette: egyik kolléganője beszélt azzal a lánnyal, aki a nemi erőszakról az Indexnek beszélt, és bár nem akart rendőrségi ügyet az esetből, "tájékoztattuk a hölgyet, hogy ebben a helyzetben az egyetemnek nem nagyon van más lehetősége. Ezt ő tudomásul vette".
A 2013-as jogi kari gólyatábor öt szervezője ellen indítottak fegyelmi eljárást - ők ugyanis tudtak az ügyről, de nem tájékoztatták a kar vezetését. Összesen egy tucatnyi ember tudhatott arról, mi történt a lány szobájában.
A dékán azt is hozzátette: kitart amellett, hogy a gólyatáborok helyett más formát kell találni az elsőévesek beilleszkedésének elősegítésére, "a meghallgatásokon nyilvánvaló lett számomra, hogy ott olyan programok folynak, amelyek hozzájárulhattak a cselekmény elkövetéséhez. Valóban volt olyan állomás, ahol a résztvevők több körben is kvázi kötelező jelleggel ittak.”
"Szükség van a frissen érkezett hallgatók orientálására, az egyetemi közösségbe való beilleszkedésük elősegítésére, de nem feltétlenül ebben a formában" - mondta. Hétfőn feloszlott az ELTE ÁJK hallgatói önkormányzat elnöksége és teljes küldöttgyűlése - erről itt olvashattok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).