Diplomával ez is elkerülhető: meglepő statisztika derült ki

Huszonegy év alatt több mint duplájára nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik bár elmúltak 20 évesek, még mindig a szüleikkel élnek - írja hétfői számában a Magyar Nemzet. A diplomásokat sokkal kevésbé érinti ez a probléma.

  • MTI

A lap a Központi Statisztikai Hivatal műhelytanulmánya alapján azt írja, a 20-39 éves korosztály 31,4 százaléka él a szüleivel, 1990 óta folyamatosan növekszik a demográfiai szempontból hátrányos életformát választók száma.

Az elemzés szerint míg 1990-ben 459 ezren éltek a szüleikkel ebben a korosztályban, 2010-re számuk majdnem megduplázódott, 819 ezerre nőtt, és bár a növekedés üteme mérséklődött, ma 883 ezer "felnőtt gyereket" tartanak nyilván.

Az elemzés szerint kitolódott a fiatalok önállósodása: míg 1990-ben a 21 évesek körében már több volt az önálló, mint a szüleivel élő fiatal, addig most a váltás már csak a 25. életévtől következik be.

A legnagyobb arányban a 20-24 éves fiatalok laknak még otthon, alátámasztva ezzel az iskolában töltött évek növekedését. Az elemzés szerint a férfiak közül többen és tovább maradnak a szüleikkel, mint a nők, és míg a „felnőtt gyerekként” élő férfiak száma másfélszeresére emelkedett, a nőknél 25 százalékos növekedést lehet elkönyvelni.

Jelentős a különbség az iskolai végzettség tekintetében: az érintettek többségének érettségi a legmagasabb végzettsége, csupán 17 százalékuknak van diplomája- írja a Magyar Nemzet.

Frissítés: közben online is elérhetővé vált a teljes cikk, amit itt olvashattok.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.