Diplomabotrány: lemondott a TF dékánja

Felmentését kérte a TF dékánja.

  • Eduline
Stiller Ákos

Felmentését kérte a TF dékánja. Tóth Miklós szerdán jelezte a Semmelweis Egyetem rektorának, hogy "a zavartalan szeptemberi tanévkezés érdekében" lemond a posztról. Szél Ágoston elfogadta a dékán lemondását - közölte az intézmény.

Semmelweis Egyetem rektora augusztus 6-án hatállyal függesztette fel Tóth Miklós vezetői megbízását, Mandl Józsefet pedig rektori biztossá nevezte ki a kar élére. Mint arról a hvg.hu beszámolt: a testnevelési kar két hallgatója úgy vette át július közepén diplomáját, hogy az államvizsga előtt a két egyetemistának összesen 15 jegye hiányzott az abszolutóriumhoz. Egy harmadik hallgató is hasonló körülmények között abszolvált, mégsem kaphatott diplomát, mert hiányzik a nyelvvizsgája. Az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikus, Lasztovicza Jenő fia.

Az ügyben befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával tettek feljelentést ismeretlenek a BRFK-n, ahol vizsgálatot indítottak. A hvg.hu értesülései szerint Tóth Miklós dékán saját, frissen szerzett kódja segítségével igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában, és Hamar Pál oktatási dékánhelyettes, illetve Hrabacsik Mihály tanulmányi osztályvezető segítségével tette hivatalossá az ügyet.

Az ügyben a Semmelweis Egyetemen belső vizsgálatot indítottak, Szél Ágoston rektor múlt héten újabb vizsgálatot rendelt el. Múlt pénteken összeült a kari tanács, amely megváltoztatta a tanulmányi és vizsgaszabályzatot - a hvg.hu információi szerint az egyik javasolt napirend a dékán eljárásának utólagos, kari tanácsi határozattal történő igazolása volt, de erre végül nem került sor.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.