Felgyújtották a kairói Al-Azhar Egyetem egyik épületét

A Muzulmán Testvériséghez hű egyiptomi diákok szombaton összecsaptak a rendőrökkel Kairóban, ahol felgyújtották az...

  • MTI
Az Al-Azhar Egyetem Kairóban
Wikipedia

A Muzulmán Testvériséghez hű egyiptomi diákok szombaton összecsaptak a rendőrökkel Kairóban, ahol felgyújtották az Al-Azhar Egyetem egyik épületét. A rendőrök közbelépése nyomán egy diák életét vesztette.

Helyi híradások szerint a rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni szombaton a tüntető diákokat, akik megakadályozták, hogy vizsgára készülő társaik bejussanak az ország és a szunnita iszlám legnevesebb vallási egyeteme, az Al-Azhar egyik épületébe. A tüntetők köveket és égő gumiabroncsokat dobáltak a rendfenntartókra. 

A diákok később behatoltak a kereskedelmi és mezőgazdasági karoknak otthont adó épületbe és felgyújtották azt. A két emeletet beborító lángokat a tűzoltók nem sokkal később eloltották. A rendőrök is behatoltak az épületbe, a velük szembeszálló egyik diák halálos sebet kapott. A helyi híradásokból nem derült ki, hogy a tizenkilenc éves fiatalembert éles lőszerrel vagy más módon sebezték halálra. 

Pénteken is számos összecsapás tört ki Egyiptom-szerte a kormány által szerdán terrorszervezetnek nyilvánított Muzulmán Testvériség hívei és a rendőrség között. Az erőszakos cselekményekben legalább három ember meghalt, a hatóságok az iszlamista szervezet több mint 250 tagját letartóztatták.

Hozzászólások

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

A magyar iskola ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnának vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.