Csúnyán átverhették a hallgatókat Donald Trump "egyetemén"

Egy amerikai szövetségi bíró engedélyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a Trump University ügyében folyó vizsgálatok dokumentumainak egy részét. Nagyon csúnyán átverhették az egyetemre jelentkezőket a republikánus elnökjelölt egykori intézményében. Trump hihetetlen érvvel védekezik.

  • eduline/mti
MTI / EPA / Cristobal Herrera

A Trump Universoty-t nonprofit oktatási intézményként alapította Donald Trump két kollégájával együtt 2004-ben Kaliforniában, 2005 és 2009 között működött. Nem akkreditált felsőoktatási intézmény volt, Trump mégis akkreditáltként hirdette.

A szemináriumokon egyebek között vállalkozási, ingatlanfejlesztési és vagyonkezelési ismereteket oktattak, borsos tandíj fejében. Miután különböző perek indultak az intézmény ellen, 2010-ben bezárta a kapuit. 2013 óta azonban illegális üzleti gyakorlat címén vizsgálat folyik ellene, és már tavaly ősszel - még a választási kampány kezdete előtt - sajtóhírek szóltak arról, hogy az egész intézmény nem más, mint csalás.

2014-ben egy New York-i bíró személyesen Donald Trump felelősségét állapította meg, de Trump - aki mindig tagadta, hogy csalás, vagy akár szabálytalanság történt volna - azzal próbált visszavágni, hogy a bíró spanyolajkú.

Gonzalo Curiel bíró most hozzájárult a vizsgálatok dokumentumai egy részének nyilvánosságra hozatalához. Ezekből részben az derül ki, hogy Trump milyen könyörtelen módszerekkel építette fel vállalatbirodalmát, részben pedig, hogy a Trump University-n a munkatársak hogyan használták ki a jelentkezők gyöngeségeit, és kapacitálták őket arra, hogy fizessenek be több mint 34 ezer dollárt egy háromnapos szemináriumra, amelyen megtanulják a meggazdagodás módját.

A most nyilvánosságra került dokumentumok között olvasható például az a személyes üzenet, amelyet Trump írt valamennyi beiratkozottnak: "Csakis azok lesznek gazdagok, akik csinálnak valamit. Tudom, hogy a most következő három, zsúfolt napon mindent megtanulnak majd ahhoz, hogy aztán tizenkét hónap alatt egymillió dollárt keressenek" - írta a milliárdos a csaknem mindig anyagi gondokkal küszködő jelentkezőknek.

A dokumentumokból kiderül az is: Trump arra ösztökélte munkatársait, hogy a legdrágább kurzusokra vegyék rá a jelentkezőket, a méregdrága tandíjat pedig azonnal vegyék is le a hitelkártyájukról. A munkatársakat felkészítették arra is, hogyan - milyen szavakkal, milyen történetekkel - vegyék rá a jelentkezőket, hogy akkor is a legdrágább kurzusok mellett döntsenek, ha éppen adósságokkal küszködnek. A pórul járt egykori hallgatók sorban pert indítottak.

Donald Trump ugyan mindent megtett, hogy a perek és a még folyamatban lévő vizsgálatok anyagai ne kerüljenek nyilvánosságra, ám Curiel bíró szerint a nyilvánosságra tartoznak, hiszen Trump a republikánusok várható elnökjelöltje. Trump szerdán "gyűlölködőnek", és "totális szerencsétlenségnek" nevezte a bírót, és azt mondta róla, hogy valószínűleg mexikói, ezért gyűlöli őt. Curiel bíró felmenői valóban spanyolajkúak, de ő amerikai, és Indiana államban született.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.