Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
"Ellentétben az Orbán Viktor miniszterelnök válaszlevelében foglaltakkal, a Hallgatói Önkormányzatok Országos...

"Ellentétben az Orbán Viktor miniszterelnök válaszlevelében foglaltakkal, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nem kapott előzetes tájékoztatást a kormány
keretszám-csökkentéssel kapcsolatos elképzeléseiről, az önköltséges hallgatók ilyen mértékű arányáról, a Diákhitel 2. ilyen formában és mértékben történő bevezetéséről" - áll a HÖOK kedd délutáni közleményében. A hallgatói szervezet szerint nem volt érdemi egyeztetés a hallgatói szerződésekről sem, "annak bevezetését tényként ismertették, s bár egyet nem értésünket és határozott tiltakozásunkat többször, több módon kifejeztük, kifogásainkat a törvényhozó egyáltalán nem vette figyelembe".A HÖOK kedd reggel hívta el Orbán Viktor a szerda délutáni hallgatói fórumra, a kormányfő azonban válaszlevelében azt írta: döntéseikkel semmilyen meglepetést nem okoztak, a felsőoktatási törvényről szóló megbeszélésükön "részletekbe menően mutattam be önöknek a felsőoktatás több lépcsőben történő átalakításának tervét".
A hallgatói szervezet szerda délután 4 órára szervez megmozdulást a Műegyetem főépülete elé, a HÖOK vezetői részt vettek a Hallgatói Hálózat által szervezett hétfő esti fórumon és demonstráción is.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.