Így kaphattok havi 10 ezer forintos ösztöndíjat: már pályázhattok

Kiírták a 2015-ös Bursa Hungarica-ösztöndíjprogramot: hátrányos helyzetű hallgatók kaphatnak egy éven keresztül havi 10 ezer forintos támogatást. íme, az öt legfontosabb kérdés - és a válaszok.

  • Eduline

Mi az a Bursa Hungarica?

A Bursa Hungarica-ösztöndíj rászoruló hallgatóknak szól, a tanulmányi eredményt nem veszik figyelembe. A támogatás egyik részét a települési, illetve megyei önkormányzat, a másik felét pedig a felsőoktatási intézmény adja: havonta 5-10 ezer forintos támogatást kaphattok.

Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév: a mostani pályázaton nyertes hallgatók a 2014/2015. tanév második (tavaszi), illetve a 2015/2016. tanév első (őszi) félévében kapják majd a támogatást. Az ösztöndíjat az őszi félévben októbertől, a tavaszi félévben márciustól utalja a felsőoktatási intézmény. Milyen ösztöndíjakat kaphattok elsőévesként? Erről itt olvashattok, azoknak a támogatásoknak a listáját, amelyekre önköltséges hallgatók is pályázhatnak, itt találjátok.

Kik pályázhatnak?

Az ösztöndíjra hátrányos helyzetű hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben nappali tagozatosként alap- vagy osztatlan képzésen, mesterképzésen vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésen tanulnak a 2014/2015-ös tanévben. Állami ösztöndíjasok és önköltséges hallgatók is pályázhatnak.

A Bursa Hungaricára akkor is jelentkezhettek, ha 2014 szeptemberében az utolsó éveteket kezditek az egyetemen, főiskolán: ha 2015 őszén már nem lesz hallgatói jogviszonyotok, a 2015/2016-os tanév első félévére szóló ösztöndíjat már nem kapjátok meg.

Shutterstock

Akkor is pályázhattok, ha passzív féléven vagytok, de az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2014/2015. tanév második félévére beiratkozzatok.

Hogyan lehet jelentkezni?

Ha pályázni szeretnétek az ösztöndíjra, a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (EPER-Bursa rendszer) kell regisztrálnotok, ezen a linken. Ha a korábbi években már regisztráltatok, az akkori felhasználónevetekkel és jelszavatokkal léphettek be.

Milyen dokumentumokra van szükség?

A pályázathoz be kell szereznetek egy hallgatóijogviszony-igazolást a 2014/2015-ös tanév első félévéről - ha több intézménnyel álltok jogviszonyban, csak abból, amelyikre elsőként kezdetek el járni -, egy igazolást a saját jövedelmetekről és a veletek egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről, illetve a szociális rászorultságot igazoló dokumentumokat (ezeknek a körét a helyi önkormányzat határozza meg).

Meddig lehet pályázni?

Az űrlapok elektronikus kitöltésének ésbenyújtásának határideje pedig 2014. november 7.

A települési önkormányzat döntéséről december 19-ig értesítik a nyertes pályázókat, az intézményi ösztöndíjrész megállapításáról, a teljes összegről és a folyósítás módjáról pedig 2015. március 13-ig küldenek tájékoztatást. További információt az ösztöndíjról itt találtok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.