Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Árkokat ásnak az északkelet-nigériai Borno szövetségi tagállam kormánycsapatai az állam fővárosának egyeteme körül, hogy nehezítsék a Boko Haram dzsihadista szervezet támadásait - közölték kedden rendőrségi források.

Isa Gusau, a szövetségi tagállam kormányszóvivőjének közlése szerint a helyszínen dolgozó csapatok 27 kilométeres árkot ásnak az egyetem köré. Az intézkedés célja, hogy javítsa a dzsihadista szervezet fészkének számító Maiduguri város egyetemére járó hallgatók biztonságát, akik gyakori célpontjai a terrorszervezet támadásainak. A hatóságok az egyetemet körülvevő falat is meg akarják erősíteni, valamint további katonákat, rendőröket akarnak kihelyezni az egyetem környékére az oktatási intézmény biztosításának céljából.
A Boko Haram tagjai hétfőre virradóra hármas öngyilkos robbantásos merényletet követtek el az állam fővárosának több részén, a támadásokban legalább kilenc ember meghalt.
A Boko Haram 2014 végén egy Belgium nagyságú területet tudhatott magáénak Nigériában, azóta viszont a hadsereg a környező államok támogatásával visszaszorította a szélsőségeseket. A frakciókra töredezett terrorcsoport ezért "gerillahadviselésre" tért át: Nigéria mellett Csád, Niger és Kamerun területén is falvakat rohant le, valamint a hatósági célpontok helyett polgári személyeket és intézményeket kezdett támadni. Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős koordinációs irodájának jelentése szerint az iszlamista szervezet tevékenysége miatt eddig mintegy 20 ezren vesztették életüket, és több mint 2 millióan váltak földönfutóvá a térségben.
Az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban álló Boko Haram merényleteihez egyre inkább kislányokat és fiatal nőket használ fel. A szervezettől elmenekült fiatal nők beszámolója szerint a Boko Haram sok esetben kábítószert ad a lányoknak, így kényszeríti őket merényletek végrehajtására. A Csád-tó térségében 2014 óta legalább 117 robbantásos merényletet követtek el kiskorúak, ennek 80 százalékában kislányok testére erősítették a robbanószerkezeteket.
Két évig fogságban voltak a diákok, így örültek a szabadságnak
Kiszabadultak a Nigériában 2014-ben elrabolt diákok. Ezek a nap képei. A nigériai alelnök felesége a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet fogságából kiszabadult 21 diáklány egyikét vigasztalja az elnöki rezidencián tartott fogadáson Abudjában. A Boko Haram, amely 2009 óta küzd az iszlám állam megteremtéséért Nigéria északi részén, 2014.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.