Bemutatták a szegedi füvészkert új üvegházát

Az uniós fejlesztések nyílt napján, szombaton bemutatták a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjének új, 641...

  • MTI
Wikipedia

Az uniós fejlesztések nyílt napján, szombaton bemutatták a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjének új, 641 négyzetméteres üvegházát.

Mihalik Erzsébet igazgató elmondta, a botanikus kert fagyérzékeny fás szárú vagy hosszú életű növényritkaságait korábban egy nehezen fűthető és szellőztethető fóliasátorban nevelték. A körülmények egyre inkább alkalmatlanná váltak a növények gondozására, hiszen a magasabbra növő példányokat minden ősszel vissza kellett metszeni.

Az itt gondozott négyszáz faj egyedeinek többsége a földben gyökerezik, így az uniós támogatással megvalósult, 170 millió forintos fejlesztést a szegedi székhelyű Ferroép Zrt. munkatársainak rendkívüli odafigyeléssel kellett elvégezniük. A fóliasátrat a növények fölül bontották le, majd az új üvegházat a gyűjtemény köré építették föl - közölte az egyetemi oktató.

A korábbi háromhajós sátor helyett, egyterű, hatméteres átlagos magasságú üvegházat alakítottak ki. A ritka növények a természethez közeli körülmények között fejlődhetnek, jelentősen csökkentek a fenntartási költségek, a nagyobb helyen a látogatók is alaposabban megfigyelhetik a gyűjteményt, és az akadálymentes környezetnek köszönhetően a kerekesszékkel érkező vendégek is gyönyörködhetnek az érdekes és szép fákban, kaktuszokban, pálmákban, virágokban - tudatta a szakember.

Az igazgató elmondta, reményei szerint egy újabb uniós pályázat segítéségével hamarosan a füvészkert régi, 1952-ben épült üvegházának rekonstrukciója is megkezdődhet. Az egyetemhez tartozó József Attila Tanulmányi és Információs Központ Klebelsberg Könyvtárat egy portál a világ ötven legszebb könyvtárépülete közé választotta: erről itt olvashattok.

Hozzászólások

Középiskolai felvételi: hány ponttól esélyes, hogy behívják szóbelizni a hatodikosokat egy budapesti elitgimibe?

2025-ben alsó hangon legalább 73-76 pontos központi írásbelire volt szükség ahhoz, hogy valaki elmehessen egy fővárosi topgimnázium szóbelijére hatodikban. Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.

„Az számít erénynek, ha valaki vállalja az egyéniségét és a saját látásmódját” - interjú a MOME megbízott rektorával

Nem titok, hogy bizonyos művészeti pályákon a megélhetés komoly kihívást jelenthet. Ugyanakkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezhető tudás iránt egyre nagyobb az igény, hiszen a körülöttünk lévő világ minden részlete a tudatos tervezés és a vizuális gondolkodás eredménye. A művészeti képzésekről Kovács Csaba megbízott rektorral beszélgettünk. Az interjú a HVG Diploma 2026 különszámában jelent meg.