Bajban a TF új campusa, fellázadtak ellene a lakók

Komolyan támadták a Csörsz utca lakói a fedett csarnok tervét azon a fórumon, amelyen a TF és a XII. kerület önkormányzat vezetése hallgatta meg a környéken élők véleményét a tervezett infrastruktúrafejlesztésekkel kapcsolatban. Állítólag meglepte Mocsai Lajost a tiltakozás.

  • eduline/mti
MTI / Ruzsa István

A TF szerdai sajtóközleménye szerint a fejlesztéseket a lakossággal egyetértésben és együttműködve kívánják megvalósítani, ezért már több alkalommal is tájékoztatták az ott élőket, az első nyilvános eseményre pedig kedden került sor.

A fórumon - amelynek házigazdája Mocsai Lajos rektor volt - a lakossági felszólalók általánosságban támogatták a Győri út és az Alkotás út közötti területen megvalósuló átépítéseket. A Csörsz utca lakói a sportteleppel kapcsolatos elképzeléseket viszont aggályosnak látják, és tiltakoztak a fedett tornacsarnok megépítése és a park részleges átrendezése ellen, mivel a kilátásukat zavarná, valamint véleményük szerint növekvő forgalomterhelést jelentene.

Az Index arról írt egyetemi forrásokra hivatkozva, hogy Mocsai Lajos rektor arra számított, nem lesz nagy érdeklődés a fórum iránt. Ennek ellenére a terem megtelt elégedetlen helyiekkel. A lakóknak a lap szerint csak fénymásolt látványterveket mutattak, ez alapján kellett volna rábólintaniuk az építkezésre.

A kormány december elején döntött arról, hogy több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új campusa, amely 2018 szeptemberére készülhet el. Az új campust a TF jelenlegi területén, a sportkórház felszabaduló épületeivel kiegészülve a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül majd.

Az októberben leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH-csomópont felőli oldalán pedig multifunkcionális sportcsarnok épülne. A létesítmény nyolcszintes lesz, ebből kettőt a felszín alatt alakítanak ki - ismertette decemberben a rektor, hozzátéve, hogy a mélygarázsokban a környékbeliek autói is helyet kaphatnak.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.