Hogyan szerezhettek legkönnyebben munkát diplomával?

A legfontosabb a kitartás, ha munkakeresésről van szó, legkevésbé pedig a bérekkel elégedettek azok, akiknek sikeres az álláskeresés - ez derül ki egy friss felmérésből, amit a BGE készített öregdiákjai körében.

  • Eduline

A frissdiplomások többsége álláshirdetésre való jelentkezés vagy személyes ismeretség útján jut be első munkahelyére. A harmadik leggyakoribb módja a munkahelyszerzésnek, amikor a volt hallgatót a korábbi szakmai gyakorlatos helye alkalmazza – legalábbis a BGE-n (korábbi BGF) végzettekre ez igaz a Budapesti Gazdasági Egyetem Pályakövetési Rendszere szerint.

A kitartás fontos a munkakeresésben, ugyanis a BGE-n végzetteknek átlagosan 35 helyre kellett jelentkezni, mire végre felvették őket. Ebből állásinterjúra átlagosan 6 alkalommal jutottak el.

Nem csak az fontos, milyen gyorsan, de az is lányeges, hogy milyen munkakörben helyezkedik el valaki. A BGE mérése szerint a diplomásaik 72 százaléka tanult szakmájában tudott állást találni, ezen belül 21 százalék a saját, további 51 százalék pedig a saját és ahhoz kapcsolódó szakterületen. 87 százalék állandó, és határozatlan idejű munkaviszonyt létesített.

A kutatásba bevont öregdiákok összeségében elégedettek a munkájukkal, illetve munkakörülményeikkel. Leginkább a munka személyi, illetve tárgyi körülményeivel, valamint a munka szakmai, tartalmi részével elégedettek. Legkevésbé a szakmai előmenetellel, valamint a jövedelemmel, juttatásokkal szemben mutatkozott elégedettség – áll a tanulmányban.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.