Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) átadta az Országgyűlésnek második félévi ellenőrzési tervét, amelynek részeként először vizsgálja az összes egyetemet és főiskolát.

Az ÁSZ közleménye szerint folytatják az állami és egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények ellenőrzését, az összes egyetemet és főiskolát ellenőrzik, lehetőséget teremtve az átfogó ágazati értékelésre - olvasható a közleményben.
Törvényi kötelezettség alapján ellenőrzi az ÁSZ a kampánypénzek felhasználását, a 2014. évi választásokra fordított pénzeszközök felhasználását, valamint véleményezi Magyarország 2015. évi költségvetését. A tájékoztatás szerint 2014-ben is ellenőrzik a Magyar Nemzeti Bank működését, valamint folyamatban van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt érintő ellenőrzés is.
A dokumentumban szerepel egyebek mellett a Magyar Orvosi Kamara, a Diákhitel Központ és az Országos Betétbiztosítási Alap ellenőrzése is - írták. Az ÁSZ a tájékoztatás szerint a következő időszakban is kiemelt figyelmet fordít azokra a területekre és intézményekre, amelyek szerepet játszanak az államháztartási hiány, illetve az adósságmutató alakulásában. Az ellenőrzési terv megtalálható az ÁSZ honlapján.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.