Aki most nem igényel diákhitelt, legközelebb ősszel kaphatja meg a pénzt

Ebben a félévben még három napig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók, aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2014/2015-ös tanév őszén juthat pénzhez.

  • MTI
Stiller Ákos

A központ keddi közleményében kiemelte: az időben megigényelt összeg június 13-án kerül a hallgatók bankszámlájára. Ezt követően legközelebb az őszi félév elején igényelhetnek diákhitelt az arra jogosult hallgatók.

Az eddigi legalacsonyabb, 6,5 százalékos kamatlábú Diákhitel1 esetében havi szinten 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer és 50 ezer forint igényelhető, az államilag támogatott Diákhitel2 kizárólag képzési díjra fordítható, felvehető maximuma a hallgató képzési díjának összege.

A diákhitel hitelügyintézési felülete, a Diákhitel Direkt mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus tanulmányi rendszereinek felületeiről (ETR/Neptun) is elindítható az igénylés, mely akár helyben, az adott intézmény tanulmányi osztályán vagy egyéb kijelölt hiteligénylési pontokon is leadható.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.