Ajándékkal készül az ELTE az olimpiai csapatnak

Rio zsebben címmel útikönyvet jelentetett meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a kiadványból a magyar olimpiai és paralimpiai csapat minden tagja ajándékba kap egy-egy példányt.

  • MTI
AFP / Evaristo Sa

A kötetet bemutató keddi sajtótájékoztatón Mezey Barna, az ELTE rektora hangsúlyozta: Brazíliáról harminc, Rio de Janeiróról tíz éve nem jelent meg útikönyv magyar szerzők tollából. Elmondta, mivel az egyetem vezetése fontosnak tekinti a sportot a hallgatók nevelése szempontjából, úgy döntöttek, a tanintézmény ily módon kívánja támogatni a magyar olimpiai csapatot.

A rektor elmondta, hogy a több mint 200 oldalas zsebkönyv ötlete Rákóczi Istvántól, a Portugál Tanszék vezetőjétől származik, s a Piros Ákossal közösen elkészített kiadvány az ELTE ORIGO Nyelvi Centrum Kft. és a Brazil Tudományos Központ támogatásával jelent meg.

Tájékoztatása szerint a kötet azon kívül, hogy részletesen bemutatja Brazíliát, valamint Rio de Janeirót és a dél-amerikai ország többi vidékét és az olimpiai helyszíneket, egy bőséges utazási-társalgási zsebkönyvvel, valamint egy turistaszótárral egészül ki.

Mezey Barna végül emlékeztetett arra, hogy a riói magyar olimpiai csapat több tagja - köztük az úszó Kapás Boglárka és a vívó Márton Anna - is az egyetem hallgatója.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.