A hét hírei: a keresztféléves ponthatároktól a diplomamentő programig

Kihirdették a keresztféléves felvételi ponthatárait, szülők, tanárok és diák tüntettek a Hoffmann-féle közoktatás ellen, "diplomamentő" programot indított a kormány - ezek voltak a hét hírei.

  • Eduline

Megvannak a keresztféléves ponthatárok

Nyilvánosságra hozták a 2014-es keresztféléves felvételi ponthatárait: volt olyan képzés, ahova csak az kerülhetett be, aki a maximális száz pontból legalább kilencvenet gyűjtött. A legnépszerűbb szakok listája az idén sem változott.

Vezetés és szervezés, gépészmérnöki, vállalkozásfejlesztés - ezeket a mesterképzéseket jelölte meg a legtöbb hallgató a 2014-es keresztféléves felvételin. Összesen 5731-en jelentkeztek az egyetemek és főiskolák által meghirdetett, februárban induló szakokra - a ponthatárokról itt olvashattok.

Szülők, diákok és tanárok tüntettek

Körülbelül négy-ötszázan tüntettek Budapesten a "hoffmanni közoktatás" és a kormány felsőoktatás-politikája ellen szombat délután - a demonstráció a Szabadság téren kezdődött, a résztvevők onnan vonultak át a Szent István térre, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épületéhez.

Fülöp Máté

A demonstrációhoz csatlakozó szervezetek - többek között a Középiskolai Hálózat, a Hallgatói Hálózat, a Hívatlanul csoport, a Hálózat a Tanszabadságért, az Oktatói Hálózat, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesület, a Történelemtanárok Egylete, valamint a Közszolgálati Szakszervezetek Demonstrációs és Sztrájkbizottsága - valódi és nyilvános szakmai konzultációt, előre kidolgozott, megalapozott reformokat, a forráskivonások megállítását, szabad tankönyvpiacot, szólás- és véleményszabadságon alapuló közoktatást, a közalkalmazottaknak és közszolgálati dolgozóknak 20 százalékos béremelést követeltek. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

"Diplomamentő" programot indít a kormány

Márciustól ingyenes nyelvtanfolyamokra jelentkezhetnek azok a "majdnemdiplomások", akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át felsőfokú oklevelüket. A kormány tervei szerint körülbelül tízezren veheti majd igénybe a támogatást - 240 órás nyelvtanfolyamon vehettek részt ingyen, és a tankönyvekért sem kell fizetnetek. További részleteket itt találtok.

A száz legjobb vidéki gimnázium és szakközépiskola

A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium, valamint a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium vezeti a vidéki középiskolák HVG-rangsorát.

A HVG rangsor - Középiskola 2014 listáit több szempont - a 2012-es érettségi, a 10. évfolyamosok kompetenciamérése, a 2012-es felvételi eredményei, valamint a tanulmányi versenyeken elért helyezések - alapján állították össze. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.