A bírálók szerint hiányos és elnagyolt volt Semjén doktorija

„Elnagyoltnak”, „hiányosnak”, „elsietettnek” tartották Semjén Zsolt disszertációjának bírálói a doktori egyes...

  • Eduline

„Elnagyoltnak”, „hiányosnak”, „elsietettnek” tartották Semjén Zsolt disszertációjának bírálói a doktori egyes fejezeteit a hvg.hu szerint. A két teológus bíráló annak ellenére engedte szóbeli védésre a munkát, hogy szerintük nincs megfelelően kidolgozva a nagy keleti vallásokat bemutató fejezet.

Mint arról vasárnap a hvg.hu beszámolt, Semjén Zsolt a 20. századi ezoterikus mozgalomról, a New Age-ről írt dolgozatának jelentős része – a hvg.hu számításai szerint közel negyven százaléka – más munkák átvétele, átfogalmazása, illetve fordítása.

Bánkuti András

A második Orbán-kormány miniszterelnök-helyettese 1984 és 1990 között volt a budapesti Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia civil hallgatója. A New Age kihívása és az evangelizáció lehetősége című laurea (szó szerint: babérkoszorús, vagyis doktori) dolgozatát 1990-ben fejezte be, majd 1991-ben védte meg.

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.