640 ezer forintos ösztöndíjat is kaphatnak félévente a továbbtanuló ápolók

A szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre (MSc) jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.

  • MTI
TG

Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a Mihalicza-ösztöndíj 1 milliárd 150 millió forintos keretösszeggel pályázható. Hozzátette: a képzés első félévében az ösztöndíj mértéke 640 ezer forint is lehet, a második félévtől pedig 320 ezer és 640 ezer forint közötti összeget lehet elnyerni.

Az államtitkár azt mondta, a kormány nem tagadja le, hogy munkaerőhiány van az ágazatban, de minden lehetséges eszközt megragad ennek csökkentésére, és a most bevezetett ösztöndíj is ezt szolgálja.

Betlehem József miniszteri biztos elmondta, idén szeptemberben három orvosegyetemen indul meg a képzés 100-100 fős keretszámmal. Jövő februárban a Semmelweis Egyetem keresztféléves képzés keretében kapcsolódik a programhoz. 

A képzések hat szakmai területen - az aneszteziológia, az intenzív terápia, a perioperatív, a sürgősségi, a geriátria és az alapellátás területéhez kapcsolódva - indulnak. A végzés 2019 tavaszára várható.

A miniszteri biztos jelezte, az európai régióban mindenhol munkaerőhiánnyal küzdenek, de remélik, hogy a most bejelentett Mihalicza-ösztöndíj elég motiváló erőt jelent majd a szakmában dolgozóknak. Az ösztöndíj feltétele - hasonlóan a rezidenseknek nyújtott támogatáshoz -, hogy a képzés után öt évig Magyarországon, de három évig közfinanszírozott egészségügyi intézményben kell elhelyezkedniük az MSc-fokozatot szerzőknek.

A kormányzat azt reméli az ápolói mesterképzés bevezetésétől, hogy hatékonyabb lesz a betegellátás és nőni fog a betegek elégedettsége. Ónodi-Szűcs Zoltán kitért arra, tovább dolgoznak azon, hogy megfelelő protokollokat és kompetenciaszabályokat hozzanak annak érdekében, hogy a jövőben egyértelmű legyen, mi az orvos és mi egy mesterképzést szerző szakápoló feladata. Az államtitkár utalt arra is, hogy a képzésre jelentkezés miatt kieső munkaerőhiányt valamilyen módon pótolja majd a kormányzat a kórházaknak.

Új ösztöndíjat vezet be a kormány: kiknek jár?

Az idei évtől egyetemi képzésben (MSC) részesülhetnek a diplomás egészségügyi szakdolgozók, valamint háromezer ápolónak tanuló kap ösztöndíjat - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a magyar ápolók napja alkalmából tartott ünnepségen pénteken Budapesten.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.