45 ezer magyar egyetemista tanult külföldön Erasmusszal

Rekordévet zárt az Erasmus a tavalyi tanévben, az ösztöndíjprogrammal 4400 magyar hallgató folytatott külföldön tanulmányokat, és 4300 külföldi hallgató érkezett Magyarországra tanulni - írta a Magyar Nemzet.

  • MTI
shutterstock

A lap hétfői számában a program magyarországi koordinátora, a Tempus Közalapítvány adatai alapján azt írta, hogy 1997 óta már 45 000 hallgató és 11 500 felsőoktatási munkatárs számára tette lehetővé a külföldi tapasztalatszerzést az Erasmus.

Magyarországra Németországból és Törökországból érkezik a legtöbb Erasmus-ösztöndíjas, míg a magyar kiutazók főként német, francia és spanyol egyetemekre és vállalkozásokhoz mennek.

A csereprogramban legaktívabb európai intézmények 100-as listájára két magyar felsőoktatási intézmény került fel, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a fogadó, míg a Budapesti Corvinus Egyetem a küldő intézmények közé.

Ma 100 magyar diák közül csak 8 próbál szerencsét külföldön, a kormányzat azt szeretné, ha az évtized végére minden diák legalább egyszer részt venne külföldi képzésen - írta a Magyar Nemzet.

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu