szerző:
Székács Linda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói is felszólaltak a Magyar Képzőművészeti Egyetemen több mint három évvel ezelőtt megerőszakolt hallgatótársuk ügyében, akinek az erőszaktevőjét a bíróság felmentette.

Hiába ismerte be egy üzenetben a tettét, a bíróság felmentette azt a férfit, aki több mint három évvel ezelőtt megerőszakolt egy lányt a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában.

Ahogyan arról korábban az Eduline-on is beszámoltunk, az ítélet miatt az egyetem több száz hallgatója háborodott fel és tiltakozott véres lepedőkkel és bugyikkal, az MKE hallgatói önkormányzata pedig arról írt, hogy megrázónak tartják a történteket, az áldozat mellett állnak, és elítélik a bíróság döntését.

Az intézményben hallgatói fórumot is tartottak, részben amiatt, mert míg az erőszaktevő gond nélkül kijárta az egyetemet és megszerezte a diplomáját, addig az áldozat egyéni tanrendben fejezte be a tanulmányait, nehogy összefusson a bántalmazójával.

A fórumon Dr. Dóczi Gergely kancellárt és Dr. Erős István rektort kérdezhették a hallgatók, az áldozatot pedig Mérő Vera képviselte.

A jogvédő szerkesztőségünknek a fórum után arról beszélt, hogy a vezetőség semmilyen szinten nem vállalt felelősséget és Dóczi Gergely szóhasználatával és kommunikációjával is csak tovább borzolta az egyébként is pattanásig feszült indulatokat. A kancellár ugyanis az esetet konfliktusnak nevezte. Olyat is mondott, hogy a hallgatók biztonságáért kizárólag a hallgatók felelnek.

„Ami a fórumon történt az definíció szerinti intézményi abúzus” - jegyezte meg Mérő.

Kiállnak a hallgatótársuk mellett

A Képzőművészeti Egyetemen történtek és az ítélet nem csupán az intézmény saját hallgatóit háborították fel, hanem más egyetemek diákjait is.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói önkormányzatai a Facebookon tették közzé, hogy kiállnak az áldozat mellett.

 

Függetlenül minden pártállástól és világnézettől hiszünk abban, hogy az egyetemi közösség tagjai nem csupán hallgatók, hanem egymásért felelős emberek. Az áldozatok támogatása, a biztonságos környezet megteremtése és az igazságosság melletti kiállás olyan alapértékek, amelyekből nem engedhetünk

- fogalmazott az ELTE HÖK, amely szerint a magyar jog egyik legsúlyosabb hiányossága, hogy ,,a jelenlegi szabályozás nem a beleegyezés hiányát tekinti a szexuális erőszak alapjának, hanem elsősorban a testi kényszert, fenyegetést vagy cselekvőképtelenséget."

A BGE Hallgatói Önkormányzata pedig arról írt; hogy elutasítanak minden olyan magatartást, amely félelmet, kiszolgáltatottságot vagy kényszert teremt, és amely az emberi méltóságot sérti.

 

,,Hiszünk abban, hogy egy egyetem akkor működik jól, ha tagjai nemcsak jelen vannak egymás mellett, hanem felelősséget is vállalnak egymásért. Olyan közösséget szeretnénk, ahol van bizalom a megszólaláshoz, és ahol az áldozat nincs magára hagyva."



Arra kérünk minden hallgatót és oktatót, hogy ne fordítsa el a fejét, amikor igazságtalanság történik, hanem legyen része a megoldásnak

- írják.