Ezekre a bölcsészkarokra járnak a legkiválóbb magyar hallgatók

Az első hely változatlan, a másodikra viszont a tavalyi tizedik került 2026-ban.

  • Székács Linda

Novemberben megjelent a HVG Diploma 2026-os kiadványa, amiben az összesített egyetemi rangsor mellett találtok többek között oktatói kiválósági rangsort, hallgatói kiválósági rangsort, képzésterületi rangsorokat, a legjobb karok listáját és tucatnyi érdekes és hasznos cikket is.

A kiadványban a hallgatói kiválóság alapján bölcsészettudományi részrangsor is megjelent. Ezt a(z)

  • elsőhelyes jelentkezők száma,
  • a felvettek pontátlaga,
  • a nyelvvizsgát jelölők aránya és
  • a középiskolai versenyen helyezettek száma

alapján állították össze.

Az első helyről évek óta letaszíthatatlan az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara, meglepetés ugyanakkor a második hely, ami idén a tavaly még tizedik helyen szereplő Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Kara lett. Maga mögé utasította tehát az ELTE BTK-t és a legnagyobb budapesti és vidéki egyetemek bölcsészeti és pedagógiai karait.

A top 10-es lista idén a következőképp alakult:

  • 1. Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar
  • 2. Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Kar
  • 3. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  • 4. Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  • 5. Pannon Egyetem Humántudományi Kar
  • 5. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  • 7. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  • 8. Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  • 9. Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  • 10. Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

 

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu