Közel 30 éves országos csúcsot döntött egy magyar fiatal 1500 méteres futással

Kovács Ferenc Soma jelenleg a Harvard másodéves hallgatója.

  • Rodler Lili

Kovács Ferenc Soma pénteken még az NCAA-döntőjében futott, hétfőn pedig a Portland Track Festival-on állt rajthoz és megdöntött egy 29 éves magyar rekordot 1500 méteres futásban – osztotta meg a hírt a Magyar Atlétikai Szövetség a Facebook-oldalán.

 

Kós Hubert lett az Év úszója az amerikai egyetemi bajnokságban

A 21 éves egyetemista 3:34.79 perc alatt ért célba, ezzel felülmúlva, Tölgyesi Balázs 1996-ban felállított rekordját. Tölgyesi akkor 3:35.57 perc alatt tette meg a távot.

 

Soma egyébként jelenleg másodéves hallagató a Harvardon, ahol gazdálkodás és menedzsmentet tanul.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.