Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Több mint százmilliárd forint tűnt el a Neumann János Egyetemért Alapítvány kezeléséből, amelyből egy új campus és városrész épült volna Kecskeméten. A grandiózus fejlesztés helyén azonban ma is csak félbemaradt építkezések és meg nem valósult tervek állnak.
2020-ban és 2021-ben az állam összesen 144 milliárd forintot biztosított az alapítvány számára, hogy megvalósítsák a „Tudásváros” nevű projektet. A cél egy modern egyetemi campus és egy új városrész létrehozása volt, amely több ezer embernek adott volna otthont, lakóépületekkel, rendezvényközponttal, parkokkal és felújított vasútvonallal.
Így vált köddé mintegy 130 milliárd forint a kecskeméti Neumann János Egyetemen
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint az alapítvány 127,5 milliárd forintot kölcsönadott az MNB érdekeltségi körébe tartozó Optima Befektetési Zrt.-nek. A cég a pénz nagy részét a lengyel tőzsdén jegyzett Globe Trade Centre SA részvényeibe fektette, amelyek értéke a tranzakció után több mint felére esett.
A Telex nemrég bemutatta, milyen nagyszabású fejlesztést terveztek ebből a pénzből, amelynek megvalósulására jelenleg semmi esély nincs. 2024 februárjában látványos sajtótájékoztatón mutatták be Kecskeméten a Tudásváros terveit, de a beruházás pontos kezdési időpontjáról akkor sem esett szó. Közben már tudni lehetett, hogy a korábban kapott 100 milliárd forintot nem tudják visszaszerezni, mivel azt ideiglenesen az Optimának adták kölcsön.
Kecskeméten pedig eközben már zajlott az egyetemi campus építése. Az első épület 2019-ben készült el, és a Gazdaságtudományi Kar központja lett. A folytatás 2022-ben kezdődött, új iroda- és kollégiumi épületekkel, melyek 2024 végére készültek volna el. Ám a projekt tavaly leállt, az építkezések félbemaradtak, és jelenleg sincs információ a folytatásról.
A Tudásváros és a campus bővítésének sorsa közös gyökerekkel bír: mindkettő a Neumann János Egyetemért Alapítvány kezében futott.
Az ÁSZ jelentése szerint az alapítvány már 2021-ben megkapta a 100 milliárdos támogatást a Tudásváros és egy innovációs park felépítésére, noha akkor még csak a tervezés zajlott. A pénzt ideiglenesen az Optima Befektetési Zrt.-nek adták kölcsön, később pedig kiderült: a projektek költségei a vártnál jóval magasabbak, 250–300 milliárd forintra rúgnának. Újabb állami forrás azonban nem érkezett, így a kivitelezés el sem indult.
Az Optima a veszteséges részvényeit nem kívánja eladni, inkább ingatlanokkal és cégekkel törlesztené a fennálló 127,5 milliárd forintos tartozását az egyetem alapítványának. Felmerült többek között a kecskeméti campus második ütemét építő Wepmark Holding, valamint a Metropolitan Egyetemet tulajdonló Közép-Európa Alfa Vagyonkezelő átruházása is.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).