Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az Állami Számvevőszék szerint a Neumann János Egyetemért Alapítvány felelőtlen gazdálkodást folytatott és kockára tette az összeget, amit egyebek között nem is arra kapott, hogy befektessen.
Azért nem vettek igénybe befektetési tanácsadót, mert a közel 128 milliárd forintos kötvényvásárlást "a PADME alapítvánnyal fennálló több mint tíz éves kiváló partnerségi kapcsolat, valamit számos egyeztetés előzte meg” - írja a 444.
Ahogy azt korábban az Eduline-on is megírtuk, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss jelentése szerint a Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJE Alapítvány) 127,5 milliárd forintos befektetései során felelőtlen gazdálkodást folytatott, mert a teljes összeget az Optima Befektetési Zrt. 10 éves futamidejű, fix 2,5 százalékos kamatozású vállalati kötvényeibe fektette, ami az ÁSZ szerint "kirívóan alacsony" kamatszintnek minősül.
A cég az MNB alapítványának, a Pallas Athéné Domus Meritinek (PADME) Alapítvány a tulajdonában van, ami a PADME pénzét is kezelte és fektette jelentős részben olyan külföldi ingatlanos cégekbe, amelyek Matolcsy Ádám, az egykori jegybankelnök Matolcsy György fiának üzleti köreihez köthetőek.
Az Állami Számvevőszék már tavaly vizsgálódni kezdett a Neumann János Egyetem és az MNB alapítványi gazdálkodása körül. A jelentés azt követően jelent meg, hogy Varga Mihály váltotta Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank élén. Ebben az ÁSZ azt kifogásolja, hogy az NJE Alapítvány nem foglalkozott azzal a lehetőséggel, hogy a befektetés diverzifikált legyen, ami csökkenthette volna a kockázatokat, továbbá nem vette figyelembe a jövőbeli tendenciákat, az alapítvány könyvelője pedig ugyanaz a személy volt, aki az Optima tulajdonosánál, a PADME alapítványnál is.
Azzal, hogy az egyetem alapítványa a vagyonát egyféle formába fektette be, az ÁSZ szerint kockára tette azt, sőt, azt nem is az eredeti célnak megfelelően használta, ugyanis a pénzt befektetési céllal kapta, hanem az alapítvány és az egyetem működésére, fejlesztésére, infrastruktúra-fejlesztésre.
Az ÁSZ rámutatott arra is, hogy ha a NJE Alapítvány alacsonyabb kockázatú, vagy kockázatmentes befektetési lehetőségeket választott volna, például állampapírokat, akkor magasabb hozamot érhetett volna el, hiszen az állampapírpiaci hozamok 2021 novemberétől növekedni kezdtek, 2022 januárjában meghaladták a 3,5 százalékot, 2022 májusában pedig a 6 százalékot is.
A jelentés szerint az alapítvány 2022 novemberében független szakértői véleményt kapott, amely az Optima kötvényeinek visszaváltását és a befektetések diverzifikálását javasolta. Ennek ellenére a kuratórium figyelmen kívül hagyta a javaslatot, és csak 2024 januárjában döntött a kötvények visszaváltásáról, de hiába kérték, azóta sem kapták vissza a pénzt.
A 444 szerint az egyetem nagyon szerette volna elérni, hogy az ÁSZ ne hozza nyilvánosságra a jelentését. Öt oldalon keresztül soroltak fel érveket, többek között azt is, hogy a jelentésben szereplő információk alkalmasak az MNB-be vetett bizalom gyengítésére és fokozhatják a forint elleni spekulációs támadások kockázatát. Tovább, hogy még nem egy kiforrott működési rendszerről van szó, nincs mindenre hivatalos útmutatás, ilyen rendszerek még nem is voltak eddig a költségvetés alrendszerében, ezért nem várható el a tökéletes, hibátlan működési környezet.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.