Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
70.alkalommal rendezik meg a magyar felsőoktatás legjelentősebb tudományos rendezvénysorozatát. A sajtótájékoztatón pedig egy új kezdeményezést is bejelentettek.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 2025. március 19-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a március 24-én kezdődő 37. az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) rekordot döntő, 5719 hallgatói pályamunka érkezett.
Weiszburg Tamás, az OTDT elnöke elmondta, soha nem látott mennyiségű hallgató vett részt a TDK mozgalomban:
"közel 2 500 intézményi konferencián 17 213 kutatást, alkotást mutattak be. Ezekből a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára 5719 pályamunkát neveztek be", közel 6000 hallgató készül arra, hogy bemutassa munkáját.
A pályamunkák száma 17%-kal nőtt az előző, 2023-as OTDK-hoz képest, és 47-szer több, mint az első, 1955-ös konferencián bemutatott dolgozatok száma.
A sajtótájékoztatón egy új kezdeményezést is bejelentettek, az I. innOtdk pályázatát, ami az innovációt helyezi a középpontba. „Az innOtdk az innovációs elemeket tartalmazó pályamunkák szerzőinek ad lehetőséget arra, hogy az együttműködő szervezetek szakembereinek mentorálása mellett olyan támogatást kaphassanak, aminek köszönhetően megvalósíthatják kutatásuk tárgyát” – ismertették.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.