Kávés, birsalmás és olasz fűszerezésű sört készített a Széchenyi István Egyetem

A palackokra pedig az egyetem egyik hallgatójának grafikája fog felkerülni.

Nem mindennapi ízvilágú söröket alkotott a Széchenyi István Egyetem és a győri bencés perjelség közös tulajdonában lévő Apátúr sörház. Ami pedig még különlegesebbé teszi az italokat, hogy ennek arculatát az intézmény tervezőgrafika szakos hallgatói dolgozták ki.

A végzős tervezőgrafika alap- és mesterszakosoknak a most záruló félévben lehetőségük volt az egyetem és a győri Szent Mór Bencés Perjelség közös tulajdonában lévő Apátúr sörház leendő Campus termékcsaládja arculatának megtervezése.

Horváth Zsolt sörfőzőmester elmondta: ahogy a jó bornak, úgy a jó sörnek is kell a cégér, ezért a design nagyon fontos része az értékesítésnek.

„Kifejezetten előnyös, hogy az egyetem rendelkezik ezzel a szakértelemmel, így a fiatalokat is be tudjuk vonni a termékfejlesztésbe. A hallgatók rendkívül szép, egyedi koncepciókat tettek le az asztalra, és kellemesen megleptek azzal, hogy munkáik kidolgozása során milyen jól reflektáltak az üzemlátogatáson elhangzottakra, sőt még olyanra is, amire legfeljebb csak utaltam. A munkák közül több is nyerhetett volna, nem egy pedig nemcsak sörcímkén, hanem művészeti kiállításon is megállná a helyét” – fejtette ki.

Az új nedűket négyféle változatban tervezi készíteni az Apátúr:

  • a Campus Coffeum egy hosszabb érlelésű, magasabb alkoholtartalmú, kávéval ízesített fekete sör,
  • a Campus Cydonia savanyított, így pezsgős, száraz ízt vesz fel, amit birsalmával egészítenek ki,
  • a Campus Italics olasz,
  • a Campus Vitis pedig szőlős ízesítésű lesz.

A limitált széria arculatára 21 hallgató dolgozta ki a saját tervét, és közülük a legjobbnak a zsűri döntése alapján Turay Nikoletté bizonyult.

Meglepő, de nem ez az egyetlen egyetem, ahol sört főznek. Korábban a BGE hallgatói egy egyetemi óra keretén belül készíthették el saját italukat, amihez meglehetősen érdekes ízkombinációkkal rukkoltak elő:

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.