Megválasztották a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának új elnökét

Barna Zsolt, az MBH elnök-vezérigazgatója nem csak új tagja lett a kuratóriumnak, hanem rögtön meg is választották az elnöki pozícióba.

  • Rodler Lili

Korábban mi is írtunk róla, hogy októberben lemondott Bódis József az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány elnöki pozíciójáról. A lépését azzal indokolta, hogy bár szerinte az egyetem számos területen lépett előre az elmúlt években, a piacosodásával kapcsolatban még bőven lehetne fejlődni. Úgy érezte, hogy az egyetem további fejlődését azzal tudja a legjobban szolgálni, ha egy lépést hátrál és átadja a pozícióját valakinek, aki otthonosabban mozog ezen a téren.

Ez a személy végül a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank elnök-vezérigazgatója, Barna Zsolt lett - közölte az MTI. Megválasztása kapcsán azt mondta, hogy “egy egyetem nem csupán a tudás központja, hanem a gazdasági innováció és fejlődés forrása is”.

A PTE-re mindig is úgy tekintett, mint alma materére és a saját pályája meghatározó kiindulóállomására – hiszen 1997-ben ő maga is a PTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett - ezért különösen fontosnak tartja, hogy elősegítse az “itt zajló oktatást és kutatást, amely a jövő gazdaságának hajtóereje” – mondta és hozzátette, hogy a kuratórium elnökeként a PTE további erősítése a célja.

Barna Zsolt pályafutását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) kezdte, majd 2010-től az OTP-csoporton belül számos hazai és nemzetközi felsővezetői pozíciót töltött be, 2020. október 30-tól a Magyar Bankholding Zrt. Igazgatóságának elnöke. 2021. január 1-jétől az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, 2023 májusától a hármas fúzió nyomán létrejövő MBH Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, és a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja – foglalták össze röviden a közleményben az eddigi tevékenységeit.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.