Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Visszafizetési költséggel járhat, ha nem fejezitek be az egyetemet. Mutatjuk, mit érdemes tudnotok, ha állami ösztöndíjas képzésre jártok.
Az államilag támogatott hallgatóknak ahhoz, hogy „ingyenesen” tudjanak tanulni, el kell fogadnia a hallgatói szerződés feltételeit. A szerződés szerint:
Abban az esetben, ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor vissza kell fizetnie az addig kapott támogatás egy részét.
Ha az első félév után hagyjátok abba a tanulmányaitokat, akkor nem kell visszafizetnie a tandíjat, azonban egy új szak megkezdésével már egyel kevesebb állami ösztöndíjas félévetek marad.
Ha később szakítjátok meg a tanulmányaitokat, és nem szereztek diplomát, akkor hazai munkaviszonyt kell fenntartani legalább annyi ideig, ameddig az állami ösztöndíjas képzésre jártatok. Amennyiben két éven belül nem kezditek el a munkát, akkor vissza kell fizetnetek a képzési költség felét.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.