Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Sem az önkormányzattal, sem pedig a lakókkal nem egyeztettek a változásokról.
Szeptember végén elindultak a Magyar Rádió egykori épülettömbjének jó részét (így a város-, zene- és sajtótörténeti szempontból egyaránt fontos stúdiókat, valamint a világ első stúdiópalotájának udvari szárnyait) nyom nélkül elpusztító Pázmány-kampuszhoz szükséges bontási munkálatok, amelyek mostanra a később Nobel-díjas Békésy György közreműködésével született 6-os stúdió, illetve a központi irodaépület egy részét már porrá is őrölték – írja a 24.hu
Korábban az Eduline-on írtunk róla, hogy a szeptemberben megkezdődő bontások ellen még jóval a megkezdés előtt is tiltakoztak, de aznap a kiérkező munkások kamionnal próbálták eltolni a demonstrálókat. Hogy az állam az élét vegye az ikonikus épületegyüttes megsemmisítésével járó kellemetlenségeknek, változtatásokat eszközöltek a tervekbe. Ezeket a terveket viszont nem közvetlenöl a környéken élőkkel közölték.
Pikó András, Józsefvárosi polgármester, Facebook-posztjából kiderült, hogy sem az önkormányzattal, sem a környék lakóival nem egyeztettek, ellenben a diákok levélben értesülhettek róla, hogy milyen változások fognak történni az építkezéssel kapcsolatban.
Ezek a következőek:
A levélen az egyetem kijelenti, hogy a döntéseket a „Józsefvárosi Önkormányzattal folytatott tárgyalások, a lakossági, a szakmai fórumok és a beérkezett írásos megkeresések nyomán hozták.”
„Az elmúlt években az érintett lakók, tiltakozó civilek és maga az önkormányzat is gyakran érezhette úgy, hogy süketek párbeszéde folyik a Pázmány-kampusz ügyében és reménytelen az a küzdelem, amit azért folytatunk, hogy a józsefvárosiak szempontjait is vegye figyelembe a megrendelő katolikus egyház és a kormány. Bár a fenti eredmények csekélynek tűnhetnek ahhoz képest, amit a társadalmi egyeztetések alapján megfogalmaztunk szempontként, de mégis megmutatják, hogy megéri küzdeni. És ugyanígy fogunk küzdeni azért is, hogy a bontás során megpróbáljuk megvédeni lakóink biztonságát, és rászorítsuk a kivitelezőt és a minisztériumot a szabályok szigorú betartására” – fogalmazta meg Pikó a már korábban említett Facebook-bejegyzésben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.