Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Néhányuk hatalmasat lépett előre a tavalyi helyezéséhez képest a moszkvai székhelyű Round University Rankings nemzetközi rangsoraiban.
A Debreceni Egyetem orvostudományi képzései egy év alatt közel 160 helyet javítottak a Round University Rankings napokban nyilvánosságra hozott képzésterületi egyetemi rangsorában - számoltunk be róla korábban.
A Round University Rankings (RUR) moszkvai székhelyű egyetemi rangsorkészítő cég 6 tudományterületen publikált tematikus ranglistákat szeptember végén. Ezek a(z)
Az egyetem közleménye szerint a rangsorban a világ több mint 1000 vezető egyetemét listázzák 20 indikátor alapján 4 terület: az oktatás (40%), a kutatás (40%), a pénzügyi fenntarthatóság (10%) és a nemzetközi mutatók (10%) vizsgálatával.
A Debreceni Egyetem mellett más magyar egyetemek is szép eredményeket értek el és nagyot javítottak a 2023-as eredményeikhez képest. Bölcsészettudományok terén a Pécsi Tudományegyetem például 115 helyet javított egy év alatt, az élettudományi rangsorban a Budapesti Corvinus Egyetem a 2023-as 722. helyezését az 570. helyre tornázta fel, műszaki tudományok terén pedig a Soproni Egyetem javított közel 190 helyet.
Ellenben az Eötvös Loránd Tudományegyetem számos rangsorban jelentősen visszacsúszott. A természettudományok terén például több mint 200 helyet.
A rangsor összeállításához szükséges nyers adatokat egyébként a Thomson Reuters nevű amerikai-kanadai cég szolgáltatja a RUR Ranking Agency számára. Ugyanaz a vállalat, amit a Times Higher Education is megbízott.
Az alábbiakban láthatjátok, hogy egyes tudományterületeken milyen helyezéseket értek el a magyar felsőoktatási intézmények 2023-ban és 2024-ben:
Bölcsészettudományok
| 2023 | 2024 | |
| Szegedi Tudományegyetem | 162. | 178. |
| Debreceni Egyetem | 342. | 200. |
| Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem | 343. | 297. |
| Pécsi Tudományegyetem | 441. | 326. |
| Eötvös Loránd Tudományegyetem | 318. | 329. |
| Soproni Egyetem | 593. | 453. |
| Miskolci Egyetem | - | 542. |
| Budapesti Corvinus Egyetem | - | 549. |
Élettudományok
| 2023 | 2024 | |
| Szegedi Tudományegyetem | 467. | 309. |
| Eötvös Loránd Tudományegyetem | 404. | 374. |
| Pécsi Tudományegyetem | 527. | 415. |
| Debreceni Egyetem | 542. | 428. |
| Semmelweis Egyetem | 532. | 150. |
| Budapesti Corvinus Egyetem | 722. | 570. |
| Soproni Egyetem | 657. | 604. |
| Miskolci Egyetem | - | 631. |
Orvostudományok
| 2023 | 2024 | |
| Debreceni Egyetem | 290. | 133. |
| Szegedi Tudományegyetem | 282. | 187. |
| Semmelweis Egyetem | 178. | 200. |
| Pécsi Tudományegyetem | 306. | 228. |
| Budapesti Corvinus Egyetem | - | 401. |
Természettudományok
| 2023 | 2024 | |
| Debreceni Egyetem | 376. | 132. |
| Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem | 510. | 254. |
| Pécsi Tudományegyetem | 465. | 357. |
| Budapesti Corvinus Egyetem | - | 375. |
| Szegedi Tudományegyetem | 329. | 397. |
| Eötvös Loránd Tudományegyetem | 214. | 418. |
| Miskolci Egyetem | - | 431. |
Társadalomtudományok
| 2023 | 2024 | |
| Pécsi Tudományegyetem | 455. | 318. |
| Debreceni Egyetem | 456. | 346. |
| Eötvös Loránd Tudományegyetem | 348. | 433. |
| Budapesti Corvinus Egyetem | 579. | 434. |
| Semmelweis Egyetem | 437. | 475. |
| Szegedi Tudományegyetem | 607. | 497. |
| Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem | 840. | 573. |
| Miskolci Egyetem | - | 581. |
| Pannon Egyetem | 321. | 673. |
| Soproni Egyetem | 970. | 766. |
Műszaki tudományok
| 2023 | 2024 | |
| Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem | 671. | 490. |
| Miskolci Egyetem | - | 521. |
| Pannon Egyetem | 696. | 548. |
| Debreceni Egyetem | 807. | 560. |
| Budapesti Corvinus Egyetem | 513. | 583. |
| Szegedi Tudományegyetem | 827. | 610. |
| Eötvös Loránd Tudományegyetem | 553. | 637. |
| Soproni Egyetem | 855. | 667. |
| Pécsi Tudományegyetem | 851. | 676. |
A magyar egyetemek helyezéseinek változásairól a nemzetközi rangsorokban korábban Fábri Györggyel az ELTE docensével és a HVG egyetemi rangsorának összeállítójával is beszélgettünk. Erről ebben a cikkünkben olvashattok:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.