Búvárúszók és informatikusok a magyar paralimpiai csapat sportlövői

Van köztük búváredző, informatikus hallgató és olyan sportoló is, aki a második diplomáját fogja megszerezni.

  • Székács Linda

Három magyar sportlövő jutott ki Párizsba a 2024-es paralimpiára. A csapat tagjai Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula és Rescsik Csaba.

Dávid Krisztina az élsport mellett a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát, jelenleg informatikusként dolgozik és a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapja szerint a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatója.

A mindössze 20 éves Rescsik Csaba szintén informatikusnak készül; jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának programtervező informatikus hallgatója.

A legizgalmasabb karriert pedig az 58 éves Gurisatti Gyula tudhatja magáénak, aki 1982 és 1999 között búvárúszó volt és búváredzőként is tevékenykedett, Egy búvárpalack felrobbanása miatt 1999-ben térd alatt mindkét lábát elveszítette, de a felépülése után a búváredzői karrierjét tovább folytatta. A Magyar Paralimpiai Bizottság honlapja szerint a sportlövészettel a balesete után kezdett el aktívan foglalkozni.

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.