Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mutatjuk, milyen hivatalos iratokat kell beszereznetek, ha albérlet helyett inkább a kollégium mellett döntenétek.
Ha olyan egyetemre vettek fel benneteket, ami messze van a lakóhelyetektől, akkor számotokra is jó opció lehet a kollégium. A jelentkezéshez azonban több dokumentumot is be kell szereznetek, amelyről természetesen az egyetemtől is kaptok tájékoztatást, de hogy ne kelljen az utolsó pillanatban kapkodnotok, érdemes már most összekészítenetek az alábbiakat:
Érettségi bizonyítvány
A kollégiumi férőhely elnyeréséhez is pontokat kell "gyűjtenetek", ahol számít többek között a tanulmányi eredményetek, amit nálatok - ha még nem volt aktív egyetemi félévetek - az érettségi bizonyítványotok alapján állapítanak meg.
Jövedelemigazolás és tanulói jogviszony igazolás
A kollégiumi jelentkezés során szükség van a szüleitek 3 hónapnál nem régebbi kereseti igazolására, illetve ha vannak iskolába járó testvéreitek, akkor be kell szereznetek a tanulói jogviszonyukról szóló igazolást is, hiszen ezekért is kaptok pontot a kollégiumi jelentkezéskor.
Hatósági bizonyítvány
A helyi önkormányzatnál kell igényelnetek a hatósági bizonyítványt, amiben többek között hivatalosan is tanúsítják, hogy mennyire messze laktok az egyetemtől.
Tartós betegség
Ha van valamilyen tartós betegségetek (például gluténérzékenység), erről is hivatalos igazolást kell benyújtanotok, ahogy arról is, ha esetleg árvák, vagy félárvák vagytok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.