Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A közösség szerint az intézményeik szándékos tönkretétele a cél.
A múlt heti NAV-inkasszió után újabb vizsgálatot indítottak az ÁNTSZ és a Kormányhivatal ellenőrei – közölte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szerda délután.
Az adóhatóság a múlt héten inkasszálta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola számláit. Iványi Gábor közössége szerint az újabb ellenőrzésre azért került sor, mert a MET korábban bejelentette, hogy csak 12 órányi működésre maradt pénzük, emiatt pedig meg kell vizsgálni, hogy biztosítottak-e a működési feltételek.
„Bár a közelmúltban számos állami vizsgálat lezajlott ezekben az intézményekben és az iskoláinkban is, és az ellenőrzések során mindent rendben találtak, az összes pénzforrásunk elvonása, számláink adóssággal való megterhelése után a Kormányhivatal és az ÁNTSZ ellenőreit újabb vizsgálatra kötelezték. Mindez sajnos annak a gyanúját kelti, hogy a megoldás keresése helyett az intézményeink szándékos tönkretétele a cél”
- olvasható a MET közleményében.
A közösség arról is beszámolt, hogy az azóta beérkezett adományoknak köszönhetően további két hétig is tudják finanszírozni a működésüket.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.