Később lakoltatnak ki a háborúra hivatkozva 200 családot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem miatt

Cserelakást az önkormányzatnak kell biztosítania.

  • Tornyos Kata

Március közepén írtuk meg, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2025-től pedagógusképzéseket indít. Többek között tanári, tanítói- és óvodapedagógus képzéseket is. Ennek épületeit húznák fel a kilakoltatásra váró családok bérlakásainak helyén, amit az egyetem a korábbi közleményében "tátongó tájsebként" definiált.

Eredetileg úgy volt, hogy 2025. januárjának végéig kell elhagyniuk az otthonaikat, azonban a legfrissebb Magyar Közlöny szerint csak 2025. június kilencedikén kerülnek állami tulajdonba az ingatlanok.

A Józsefvárosi Önkormányzatnak pedig 2026. január 31-ig kell felajánlania cserelakást a jogosultak részére. A kormány mindezt az "Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel" teszi.

 

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.