Év végéig 7,99 százalék marad a szabad felhasználású diákhitel kamata

Az eredetileg június 30-ig érvényben lévő kamattámogatást december 31-ig meghosszabbították.

  • Székács Linda

December 31-ig meghosszabbította a szabad felhasználású diákhitel kamattámogatását a kormány - derül ki a hétfői Magyar Közlönyből.

„A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet 29/B. § (1) bekezdésében a »2024. január 1-től 2024. június 30-ig« szövegrész helyébe a »2024. július 1-jétől 2024. december 31-ig« szöveg lép” – szerepel az Orbán Viktor által aláírt rendeletben.

Ilyen hosszabbítás legutóbb 2023 júniusában volt, az év első felében ugyanis még 4,99 százalék volt a diákhitel kamata. Ez nőtt 2023 nyarán 7,99 százalékra, és ezt követően rendelte el Nagy Márton minisztériuma a kamattámogatást, ami nélkül a piaci körülmények alapján 13 százalék fölött lenne a havi 15-150 ezer forintos hitelt nyújtó Diákhitel 1 kamata.

A hitel törlesztését egyébként a hallgatói jogviszony megszűnése után kell elkezdeni, a törlesztőrészletet pedig az aktuális jövedelem alapján határozzák meg.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.