Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Van olyan egyetem, ahol már június elején levizsgáztak a hallgatók.
Kíváncsiak voltunk, hogy melyik egyetem lesz az, amelyik leghamarabb befejezi a tavaszi vizsgaidőszakot. A 2023/24-es tanév rendjét böngészve meg is találtuk a nyertest.
Bár a dátumok a legtöbb egyetemen - sok esetben akár karonként is - eltérhetnek, a legtöbb helyen május 21-én elkezdődött a vizsgaidőszak.
Míg a legtöbb egyetemen még hetekig is kitarthatnak a vizsgák, addig a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán tanulók már június 8. óta élvezhetik a pihenésüket. Sok esetben a vizsgaidőszakot plusz egy olyan hét követ, amelyen az utóvizsgákat szokták megtartani, ennél azonban nem találtunk ilyet. Így kijelenthetjük, hogy a PTE karán fejezték be leghamarabb a számonkéréseket.
Ezt követi a PTE Művészettudományi Kara, ahol pedig június 10-ig tartott a vizsgaidőszak. A korai befejezéshez azonban az is kellett, hogy az általunk megnézett egyetemek közül a leghamarabb, május 13-án kezdődjenek a vizsgák.
A Műegyetem is kitűnik a saját naptárával, ugyanis az intézmény hallgatói csak június 3-án kezdhették el a vizsgáikat, és a számonkérési időszak mindössze június 28-ig fog tartani.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.