Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Vége a félévnek, de nem akartok hazaköltözni a nyárra? A legtöbb egyetem a szünetben is biztosít lakhatást a hallgatók számára. Mutatjuk, milyen árakkal kell számolnotok, ha a nyári kollégiumot választjátok.
Bár a szorgalmi időszak már véget ért, a félév végi vizsgák még tartanak a felsőoktatásban. Azoknak, akik év közben kollégiumban laktak, el kell dönteniük, hogy maradnak-e nyárra is az egyetemen. A munka, gyakorlat vagy kutatómunka miatt sok hallgató választja ilyenkor is a kollégiumot. A legtöbb felsőoktatási intézmény pedig lehetőséget kínál erre, azonban ezeknek az ára jócskán eltérhet az évközitől, sőt, attól is függhet, hogy milyen okból szeretnétek szállást igényelni.
Nyáron drágábbak a kollégiumok
A két hónapos szünet idején a legtöbb kollégiumban magasabb árat kell fizetni a lakhatásért, mint a tanév közben. Míg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a 2023/24-es tanévben 13-19 forintot kértek el egy hónapra a kollégiumi szobákért, addig a nyáron már 25-37 ezer forint között mozognak a bérleti díjak. Az ELTE kollégiumai közül a legolcsóbb ára 24 640, a legdrágábbé pedig 36 640 forint a hallgatók számára.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is költségesebb ilyenkor a lakhatás. Egy hónapra 70 900 forintot kell fizetnie annak, aki maradni szeretne a nyáron. Azonban az egyetemen arra is van lehetőség, hogy csak néhány napra béreljetek szobát. Ennek díja egy főre 7800 forint éjszakánként. Egy hónapnál rövidebb időre több egyetemen is van lehetőség a szállás bérlésére. Akár egy vagy két napra is kérhettek szobát, de átlagosan 20 napnál kevesebb ideig kell tartózkodnotok a kollégiumban, különben ki kell fizetnetek a teljes hónap bérleti díját.
A Corvinus Egyetemen 2, illetve 3 ágyas szobákat lehet bérelni, ahol az első lehetőség 74 600 forintba, a második pedig 70 800 forintba kerül egy hónapra. A Budapesti Gazdasági Egyetemen ennél olcsóbb árakkal találkoztunk. Itt a kétágyas szobák 40 510 forintba, a háromágyasok 27 010 forintba kerülnek egy fő számára.
Vidéken olcsóbb a kollégium?
A fővároson kívül megnéztük a vidéki egyetemek kollégiumi árait is, ahol nem találtunk lényeges eltéréseket. A Széchenyi István Egyetemen például a gyakorlatot végzők számára 30 ezer forint, az egyéb okból szállást igénylő hallgatóknak pedig 35 000 forint egy hónapra a szobák bérleti díja. A Pécsi Tudományegyetemen magasabbak az árak, mint több fővárosi intézménynél, itt ugyanis egy főre 50 000 forintba kerül a kollégium egy hónapra.
| Albérlet helyett még mindig a kollégium éri meg jobban |
| A KSH–ingatlan.com-lakbérindex szerint 2024 márciusában az országban átlagosan 0,8 százalékkal, Budapesten pedig 1,8 százalékkal emelkedtek a havi bérleti díjak februárhoz képest. A legnagyobb kínálattal rendelkező budapesti kerületekben a bérleti díjak 240 és 335 ezer forint között mozogtak. A 200 ezer forintos átlagot csak a XVIII. és a XXI. kerületben található albérletek nem lépték át. Szegeden, Debrecenben és Miskolcon pedig 100-200 ezer forint közötti átlagárakat mértek. |
Mikor jár kedvezmény?
A kötelező szakmai gyakorlatot teljesítőknek, a doktoranduszoknak, valamint a hallgatói tevékenységet végzők számára (például HÖK) az egyetemek egy része kedvezményt biztosít. Az ELTE-n például akár 9320 forintba is kerülhet a kedvezményes kollégiumi férőhely, de a legdrágább is összesen 17 475 forint.
Továbbá azért is kaphattok kedvezményt, ha valamilyen okból kifolyólag az intézmény elbírálása szerint kedvezményre vagytok jogosultak. Ez járhat például az árvaság, félárvaság vagy anyagi helyzet miatt is. A felsoroltak azonban egyetemenként eltérhetnek, ezért érdemes az intézmények saját oldalán tájékozódni.
Nem minden jelentkezőnek garantált a helye
Azonban azt jó, ha tudjátok, hogy a nyári kollégium férőhelyeinek elnyerését az egyetemek eltérő szempontok alapján adják ki. Így maga a jelentkezés önmagában még nem garantálja, hogy kaptok is szobát a kollégiumban. A Pécsi Tudományegyetemen például az alábbi szempontokat veszik figyelembe:
Ezzel ellentétben a Corvinuson a pályázatokat a leírás szerint a beérkezési sorrend és a rendelkezésre álló férőhelyek alapján bírálják el.
Nem csak az egyetemi polgároknak jár a kollégium
Bár erre nem mindenhol van lehetőség, de azt is érdemes tudnotok, hogy hallgatói jogviszony nélkül, külsősként is van lehetőségetek szállást bérelni. Azonban, ha nem vagytok egyetemi polgárok, akkor a havidíj is sokkal magasabb. Az ELTE-n külsősként akár 70 ezer forintot is elkérhetnek, a BME-n pedig a kollégiumoktól függetlenül 91 100 forintba kerül egy hónap.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.