Lemond Csák János miniszter, megvan ki lép a helyére

A kultúra, a családügy, a felsőoktatás, innováció, tudománypolitika, a szakképzés és felnőttképzés tartozott a miniszter portfóliójába.

  • Tornyos Kata

Benyújtotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek Csák János kulturális és innovációs miniszter – írta meg a Mandiner. A helyébe pedig Hankó Balázs, a jelenlegi innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár lép.

"Amit vállaltam, illetve vállaltunk, az minden területen sínen van. E tekintetben a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégezni. Itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek. E tekintetben a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégezni. Itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek" – indokolta döntését Csák János.

Csák János minisztersége alatt a minisztérium tavaly augusztusban pályázatot írt ki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem élére. Ezt azonban nem csak az egyetem 171 munkatársa, de az MTA Zenetudományi Bizottsága és több szervezet is kifogásolta, hiszen a pályázatnak még maga Liszt Ferenc sem felelt volna meg. A kormány egyértelműen a támogatásukat élvező Keller Andrást, a Concerto Budapest zeneigazgatóját, Kossuth-díjas hegedűművészt és karmestert szerette volna az egyetem élén látni.

Az egyetem szenátusa a pályázatokat meg sem kapta, a KIM pedig kijelentette, hogy egyedül Keller pályázata felelt meg a diszkriminatív kiírásnak, ami ellen az akadémia 171 oktatója tiltakozott nyílt levélben. Keller András végül visszavonta a pályázatát, így az egyetem azóta is rektor nélkül működik, Csák János pedig arról beszélt, hogy jelenleg ez az egyetlen magyar egyetem, amivel nehéz együttműködni.

Itt pedig összefoglaltuk, hogy milyen tervei vannak a kultúrával. Az általa benyújtott törvénytervezet szerint megnő az úgynevezett kultúrstratégiai nemzeti intézmények szerepe, a vármegyei hatáskörű kulturális szervezeteknek ezeknek az intézményeknek kell megküldeniük az éves munkatervet, üzleti tervet, szolgáltatási tervet és beszámolót véleményezésre. Ezáltal valósul meg a vármegyei szakmai együttműködések koordinációja, a szakmai programok összehangolása.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.