Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Oktatás kategóriában gyémánt ligás helyezést is sikerült elérnie az egyik magyar egyetemnek.
A Round University Ranking (RUR) 20 indikátor alapján, 4 kulcsfontosságú területen – oktatás, kutatás, nemzeti sokszínűség, pénzügyi fenntarthatóság – rangsorolta a világ több mint 1200 vezető intézményeit.
A rangsorra idén 9 magyar egyetem is felkerült, amelyek közül első helyen végzett a Semmelweis Egyetem. Azonban a második, harmadik, és a negyedik helyre is vidéki egyetemek kerültek, megelőzve ezzel a BME-t és az ELTE-t.
Mutatjuk, melyik kilenc egyetem került be a RUR rangsorába:
Egyedül az oktatás területén készített részrangsorban sikerült egy magyar egyetemnek gyémánt ligás helyezést elérnie, amely a legjobb kategóriai besorolásnak számít. Ezt az címet a Semmelweis Egyetem szerezte meg 89. helyével.
A 2023-as 4. helyezéséhez képest az ELTE 2 helyet is rontott. Emellett tavaly 9. helyen a Corvinus Egyetem állt, ami idén lekerült a listáról. Új tagként szerepel azonban a Miskolci Egyetem, ami egyből a 7. helyre került.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.