Bruno van Pottelsberghe belga közgazdász lesz a Corvinus Egyetem új rektora

A megbízása négy évre szól és várhatóan augusztus elején kezdi meg a tevékenységét.

  • Székács Linda

"A Szenátus május 22-i ülésén javasolta a brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárának rektori megbízását, mellyel a kuratórium is egyetértett, ezért a fenntartó kezdeményezi Bruno van Pottelsberghe kinevezését a Kulturális és Innovációs Minisztérium útján a köztársasági elnöknél" - számolt be róla a honlapján a Budapesti Corvinus Egyetem.

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy Takáts Előd tavaly júliusi távozása után a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi pályázaton kereste az intézmény következő rektorát. A pozícióra összesen négy pályázat érkezett, ezek közül azonban három nem felelt meg a minimum elvárásoknak, mert vagy a magyarországi egyetemi tanári kinevezéshez szükséges tudományos teljesítmény maradt el az elvárt minimumszinttől, vagy a felsőoktatási vezetői tapasztalat nem volt elegendő.

Egy jelölt, a belga Bruno van Pottelsberghe közgazdász pályázata viszont megfelelt a követelményeknek. A jelölt április 30-án egy az egyetem munkatársainak és hallgatóinak szervezett fórumon mutatkozott be és válaszolt a felmerülő kérdésekre, május 22-én pedig a Szenátus 25 igen, 1 nem és 0 érvénytelen szavazattal elfogadásra javasolta a jelölt pályázatát a fenntartó alapítvány kuratóriuma számára.

Ezt a kuratórium egyhangúlag támogatta, és kezdeményezték a rektori kinevezését a köztársasági elnöknél.

Az új rektor megbízása négy évre szól és várhatóan augusztus elejétől kezdi meg tevékenységét.

Az egyetem szerint a rektorjelölt a programjában "merészebb víziót, finomhangolt stratégiát és ambiciózusabb nemzetközi kapcsolatépítést és márkaépítést" jelölt meg célként.

Az új rektor egyébként a tanulmányait a brüsszeli székhelyű Université Libre de Bruxelles-en végezte, ahol közgazdasági alapképzésen, közgazdász mesterképzésen és nemzetközi kapcsolatok mesterképzésen szerzett oklevelet, majd PhD fokozatot.

"2021-től az ULB Faculty Solvay Brussels School of Economics and Management dékánja, 2014- től az Executive MBA képzés akadémiai vezetője, emellett az ULB Szabadalmi Értékelési Bizottságának elnökeként 2004 óta a rektor tanácsadója technológia transzfer témában. Alapítója és elnöke a 37 egyetemi és vállalati partnert tömörítő Quantitative Techniques for Economics and Management Network (QTEM) hálózatnak, 2015-2018 között tagja volt az AACSB Európai Tanácsadó Testületének, és világszerte 12 EQUIS akkreditációért folyamodó üzleti iskola akkreditációs folyamatában vett részt a szakértői látogató team tagjaként (peer reviewer)" - írják.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.