Szexuális zaklatás gyanúja miatt vizsgálat indult az SZFE egyik oktatója ellen

Volt olyan hallgató, aki sírva mesélt az élményeiről, más inkább le se vette a kabátját az órán, hátha ezzel elkerülheti az oktató megjegyzéseit.

Belső vizsgálat indult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), miután többen is panaszt tettek a tanulmányi osztályon szexuális zaklatás gyanújával – írta meg elsőként a Telex.

Mindez azután történt, hogy március elején megjelent egy felhívás az egyetem egyik zárt hallgatói Facebook-csoportjában arról, hogy „egy meg nem nevezett tanár viselkedése akár a szexuális zaklatás fogalmát is kimerítheti, ezért várják a panaszos hallgatók anonim észrevételeit a tanulmányi osztályon.”

Ezt követően hárman is előálltak a saját tapasztalataikkal, ketten anoniman, egy pedig névvel. Az intézmény vezetősége még nem közölt részleteket, azonban a lapnak sikerült több hallgatóval és tanárral is beszélnie, akik szerint jóval több női tanuló is érintett az ügyben.

A megvádolt tanár állítólag sértő és gyakran szexista megjegyzéseket tett a diáklányokra. Volt olyan hallgató, aki sírva mesélte el élményeit az oktató óráiról, más pedig már a kabátját sem vette le az órán, hátha ezzel elkerülheti a kommenteket.

„A beszámolók szerint a szakmájában díjazott, elismert oktató szexuális töltetű megjegyzései a durvább nyomulástól a kisebb beszólásokig terjedtek.”

Az esetek nyilvánosságra kerülése után több tanár is a vezetőséghez fordult, és sürgős kivizsgálást kértek. A nyilatkozók közül volt, aki kifogásolta, hogy az tanárt a vizsgálat idejére nem függesztették fel, más pedig elképzelhetetlennek tartja, hogy végül ne rúgják ki.

A Telexnek sikerült beszélni az érintett tanárral, aki állítása szerint az újságtól hallott először a vádakról és a vizsgálatról is.

„Semmiféle olyan szituációba nem keveredtem, ami megalapozna egy ilyen vádat”

- nyilatkozta a férfi, és hozzátette, ha van olyan hölgy, akinek megjegyzést tett volna, attól személyesen fog bocsánatot kérni, ha az illető odamegy hozzá. "De ez nem tanár-diák vagy iskolán belüli helyzet, hanem teljesen normális dolog. Ha a villamoson megsértenék valakit, ugyanúgy revideálnám magam, és tudnám, hogy hol a helyem.”

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.