Hogyan jegyzetelj hatékonyan? Tanulási tipp a Cornell-módszerrel

Egy könnyen áttekinthető jegyzettel sokkal gyorsabban megy a tanulás, és rengeteg időt spórolhattok vele.

A Cornell-módszer kifejezetten hasznos lehet az egyetemisták számára, ugyanis nagyban megkönnyítheti az órákon leadott anyagok jegyzetelését, később pedig a tanulást és az ismétlést is. Nevét a Cornell Egyetemről kapta, ahol a módszert kifejlesztették az 1950-es években.

Előkészületek

A jegyzetelésre szánt lapot (ideális esetben A 4-es méretűt) három részre kell felosztanotok. Ehhez segítséget nyújthat az ELTE által közzétett jegyzetoldal példája:

A tökéletes jegyzet elkészítésé 5 fázisból áll, amit az 5R módszernek neveznek:

Jegyzetelés (Record)

Az első fázisban az előadás során elhangzott legtöbb tényt írjátok le a jegyzetoszlopba, áttekinthető formában.

Szűkítés (Reduce)

Az óra után amilyen hamar lehetőségetek van rá, írjatok megjegyzéseket és címszavakat a jegyzet mellé, illetve kérdéseket is feltehettek az anyaghoz kapcsolódóan.

Felmondás (Recite)

Ebben a lépésben takarjátok le a jegyzet oszlopot, és a szűkítés során leírtak alapján próbáljátok meg a saját szavaitokkal elmondani az anyagot. Ha ezzel kész vagytok, ellenőrizzétek le, hogy helyes volt-e a feleletetek vagy kihagytatok-e valamit.

Tükrözés (Reflect)

Alakítsatok ki saját „szakvéleményt” a tapasztalataitok, megfigyeléseitek és a jegyzet alapján. Vizsgáljátok meg, hogyan kapcsolódik az új anyag az eddigi ismereteitekhez, mivel értetek vele kapcsolatban egyet vagy éppen ellenkezőleg, mivel nem. Tegyetek fel magatoknak új kérdéseteket a témával kapcsolatban.

Áttekintés (Review)

A lap alján maradt üres helyre készítsetek rövid, 1-2 mondatos összegzést. Ennek segítségével később könnyebb lesz keresni a jegyzetek között és egyből látni fogjátok, hogy miről is szólt az adott témakör.

Az így elkészült jegyzeteket a félév során érdemes rendszeresen átnézni, hogy minél jobban berögződjenek az információk, így a vizsgák előtt már jóval kevesebb időt kell majd az ismétlésre szánnotok.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.