Ekkor kezdődik és eddig tart a tavaszi szünet a legnagyobb egyetemeken

A közoktatásban és a szakképzésben tanulók diákok mellett az egyetemistáknak is jár a pihenés. A legtöbb magyar egyetemen már elkezdődött, vagy a napokban kezdődik a tavaszi szünet, a hallgatóknak azonban jellemzően korábban vissza kell térniük az egyetemi padokba. Mutatjuk, mettől meddig tart a tavaszi szünet a legnagyobb egyetemeken.

  • Székács Linda

A felsőoktatási intézményekre nem vonatkozik a kormány által megszabott tanév rendje, hiszen autonóm intézményekként a tanév fontos eseményeiről és dátumairól - mint például a szünetek időpontjai (vagy hogy egyáltalán tartanak-e valamilyen tanévközi szünetet) - maguk dönthetnek. Éppen emiatt, bár a köznevelésben tanulók egészen március 28-tól április 7-ig pihenhetnek otthon, és legközelebb csak április 8-án kell iskolába menniük, az egyetemistáknak jellemzően rövidebb a tavaszi pihenője, aminek időpontjai egyetemenként különbözhetnek is.

Mutatjuk a dátumokat:

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem - 2024. március 27. – április 2.
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - 2024. március 28. és április 2–5.
  • Budapesti Gazdasági Egyetem (PSZK) - 2024. március 25-30.
  • Budapesti Corvinus Egyetem 2024. március 25-28.
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem - 2024. március 28.- április 1.
  • Károli Gáspár Református Egyetem - 2024. március 25-28.
  • Szegedi Tudományegyetem - 2024. március 28. – 2024. április 2.
  • Debreceni Egyetem (BTK) - 2024. április 2-5.
  • Pécsi Tudományegyetem (BTK) - 2024. április 2-5.
  • Miskolci Egyetem - 2024. március 28. - április 3.
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem - 2024. március 29. - április 1.
  • Pannon Egyetem - 2024. március 29. – április 2.
  • Széchenyi István Egyetem - 2024. március 29. - április 1.

A köznevelésben és a szakképzésben is eltér az időtartam

Nemcsak az egyetemeken, de a köznevelésben és a szakképzésben tanulók számára is különböző a tavaszi szünet időpontja. Míg ugyanis a közoktatásban tanulók számára a tavaszi szünet 2024. március 28-tól április 7-ig fog tartani, a szakképzésben tanulók 2024. március 27-től (szerdától) 2024. április 3-ig (szerdáig) pihenhetnek otthon.

Arról, hogy miért különböző az időpont, ebben a cikkünkben olvashattok:

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.